Május 17.-én Ujszászi Petra pszichológus volt a vendégünk, aki a veszprémi Lélek Éled Kör vezetője. A téma, amiről beszélgettünk a dackorszak és a szobatisztaság volt. Dackorszaknak az 1-3 év közötti időszakot nevezzük. Ezeket az éveket a váratlanul előtörő heves érzelmi megnyilvánulások jellemzik, és a belőlük keletkezett konfliktusok nemcsak a szülőknek megterhelők, hanem a gyermeknek is. A gyermekek két dologtól szoronganak rendkívüli módon: ha túlzottan, korlátozzák őket (ilyenkor kétségbeejtően gyámoltalannak érzik magukat), vagy ha túl megengedők a felnőttek (ilyenkor nem érzik magukat biztonságban, mert nem világosak számukra a felnőttek szándékai). Petra elmondása szerint egy éves kor környékén az önálló helyváltoztatás képességének megjelenésével nő a gyermekben a vágy, hogy a felnőttek segítsége
nélkül végezze el a cselekvéseket. Ettől önállóbb lesz, emelkedik önbizalma. Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyeket nem tud a felnőttek segítsége nélkül ügyesen és jól megoldani.
Bizonyos területeken a szülők nem engedhetik meg neki az önállósulást a károsodás veszélye nélkül. Az egészen pici gyermekek még nem értik a tiltást, illetve a tiltás magyarázatát, de érzik és értik a szülő hangsúlyát, illetve mondanivalójának érzelmi színezetét. A gyermek azért győzi le fokozatosan ösztöneit, mert szüleinek akar örömet szerezni. 3 éves kora körül nő az önállósága, kevésbé függ a szüleitől. Emiatt csökken a türelme önmagával szemben, tehát nem viseli el, ha valami nem sikerül neki. A környezetével szemben is türelmetlen, ha túl soknak, értelmetlennek érzi a tiltást, vagy ha éppen kialakulóban lévő önállósági törekvéseiben gátolják. A türelmetlenség miatt dacossá válik. A dacos viselkedést a függetlenségre vagy önállóságra való törekvés megakadályozása, továbbá a kitűzött cél és a korlátozott lehetőségek közti súlyos konfliktusok váltják ki. A már kialakult dacreakciók megoldásánál nehéz helyzetben vannak a szülők. Nem célravezető, ha a tekintélyük érvényesítésével próbálják megoldani a problémát, de az sem, ha egyáltalán nem avatkoznak be. Biztosítanunk kell a gyermeket, hogy megértjük az érzéseit, de egyúttal közölni kell vele, hogy a viselkedését ennek ellenére sem fogadjuk el.
A tűzoltásnál azonban sokkal jobb a megelőzés:
- ha lényegtelen dolgokat nem tiltunk meg, vagy azt mondjuk meg a gyermeknek, hogy mit csináljon, és nem azt, hogy mit ne;
- ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe a gyermek akaratával, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyermeknek ezt vagy azt;
- ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép;
- ha az utasításokat nem általánosságban adjuk meg (például ne rosszalkodj), hanem egyértelműen megfogalmazzuk, mit várunk;
- ha személyes példánkkal ösztönözzük a gyermeket;
- ha a gyermek életkorától függetlenül mindig készek és képesek vagyunk beismerni hibáinkat.
A szobatisztaság kérdésében Petra hangsúlyozta: fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy egy képességről van szó, amely fokozatosan megérik minden gyermekben. Amikor szobatisztaságra neveljük a piciket, pusztán ahhoz segítjük hozzá őket, hogy egyre biztosabban gyakorolják e testi folyamataik feletti uralmat. Bizonyos fokú érettség kell ahhoz, hogy egy kisgyermek képes legyen érzékelni az ingert, tudja ezt időben jelezni, és hogyha szükséges, vissza tudja tartani. Az idő előtt szobatisztaságra szoktatott gyermekek esetében ez a funkció bizonytalan, labilis alapokon nyugszik, ezért az őt érő hatások sokkal könnyebben megzavarhatják, mint a saját ritmusukban szobatisztává vált gyermekeket. Bár minden gyermek más, és a szobatisztaságot is eltérő időpontban és eltérő tempóban érik el, azt megkockáztathatjuk, hogy másféléves kor előtt nem érdemes elkezdeni a szoktatást. Vannak gyermekek, akik később érnek el erre a szintre, de ez nem ad okot aggodalomra. Balesetek természetesen még évekig előfordulhatnak, különösen betegségek vagy nagyobb lelki megpróbáltatások idején - ez természetes. Hogyha a balesetek száma megsokasodik, netán folyamatossá válik, ez mindig fontos jelzés, és érdemes vele foglalkozni. A funkció biztos gyakorlásán kívül a gyermek szándéka is igen fontos tényező: amellett, hogy már képes bilibe vagy vécébe végezni a szükségét, kérdés, hogy hajlandó-e erre. Ebben a korban a gyermekek számára nagyon fontos, hogy minél többször megélhessék, hogy önállóan dönthetnek, irányíthatják a körülöttük zajló eseményeket, hogy úgy alakul a világ, ahogy ők szeretnék. Mindebből nyilvánvaló az is, hogy ha nyomást gyakorolunk a kisgyermekekre ebben a kérdésben, könnyen előfordulhat, hogy éppen a szándékainkkal ellentétes hatást váltunk ki. Fontos, hogy ebben az időszakban sehonnan ne érezzen kényszert a gyermek. Nincs előírt módszer a szobatisztaságra való szoktatásban, ám van néhány megfontolandó szempont. Ahhoz, hogy ez a funkció jól működjön és biztossá váljon, szeretetteljes, megengedő, nyugodt családi légkörre van szükség. Ehhez az kell, hogy a szülő bízzon gyermekében, engedje benne megérni ezt a képességet. Hogyha látjuk rajta, hogy mennie kell, kérdezzük meg, hogy akar-e a bilire vagy vécére ülni, de nem baj, hogyha nem akar. Ha bepisil vagy bekakil a szoktatás során, soha ne szidjuk meg, ne nehezteljünk rá, higgyünk abban, hogy amikor képes lesz rá, meg fogja tenni. Ilyenkor teljes lelki nyugalommal tegyük tisztába, és mondjuk el újra, mi az, amit várunk tőle, és azt, hogy egy nap majd nagyon fogunk örülni, amikor előre szól, netán maga ül a bilire. A pozitív megerősítés ezúttal is nagyon motiváló - minden esetben dicsérjük meg, legyünk rá büszkék, amikor szól vagy bilibe végzi a szükségét. Nem kell eltúlozni az örömöt sem, de fontos, hogy érezze, ha ezt így csinálja, szüleinek megelégedettséget okoz.
