2011. december 9., péntek

Testvérnek lenni jó!? - beszélgetés Bacsárdi Csilla pszichológussal

A Karácsonyi szünet miatt most kicsit később sikerült összefoglalót készítenem az utolsó alkalomról. Mindenek előtt viszont szeretnék mindnyájatoknak Boldog Új Évet kívánni. Ez az új év is ígéretes témákkal kecsegtet, remélhetőleg mindenki talál benne számára érdekeset.

A soron következő alkalmunk január 13. (péntek) 10 óra lesz a szokott helyen a Gyermekkönyvtárban. A téma: kötetlen beszélgetés a Karácsonyról, kinek hogyan sikerült az Ünnepre való készülődés és maga az Ünnep "hajhullás" nélkül. Ki milyen tapasztalatot tud velünk megosztani a nyugodt, boldog ünneplés elérésére. Továbbá beszélgetünk arról is, kinek milyen téma lenne érdekes az új évben.

Január 27. (péntek) 10 óra: A reiki és a család - beszélgetés Kálazi Ágival, aki tradicionális reiki mester, tanár; Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület társelnöke, Életerő Egyesület elnöke
"Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik önmagunk és mások belső harmóniájának helyreállítására.
A reiki egyszerű és szelíd módszer a ma embere számára ezen igény kielégítésére.
Tudatosságunk növelésének csodálatos eszköze.
Lehetőséget kapunk általa, hogy jobbá, tisztességesebbé, másokkal szemben toleránsabbá, az Univerzum törvényei felé nyitottabbá váljunk. Segít elviselni, tudatosabban megélni a nehéz élethelyzeteket, enyhíti a stresszt, a szorongást,a depressziót, pozitív gondolkodásra indít."

Február 10. (péntek) 10 óra: Gyermeknevelés Gordon-módszerrel - beszélgetés Zachár Annával, aki az "Ovis leszek!?" című könyv szerzője, a Gordon & T.A. Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. munkatársa

Még egy közérdekű információra hívnám fel a figyelmet. Csípőn- és háton hordozást lehet tanulni Szabó Tányától január 9-én, hétfőn  kb. 9.15-kor.
Ha van aki érdeklődne, ide írhat Tányának személyesen: tanyaszabo@yahoo.com, és itt olvashat a hordozásról és róla: www.hordozokendo.hu

Az előző alkalmunkon Bacsárdi Csilla pszichológus volt a vendégünk és a testvérféltékenység volt a téma. Először idéznék Csilla honlapjáról, ahol önmagát jellemzi. Számomra nagyon hiteles szakember képe sejlik fel a sorokat olvasván.
"Hiszem, hogy az ember szerethető, hogy szeretni, változni, fejlődni, megújulni képes. Hiszek a gyermekben, a fiatalban, a benne rejlő jóban.
Tudom,  hogy  az  ember  sérülékeny,  gyarló,  sebezhető,  ám   a  megélt  kínok,  megharcolt küzdelmek erősítik, nemesítik, ahogy feltölti a kapott társas megerősítés, támogatás is.
Vallom a harmonikus férfi-nő kapcsolaton alapuló család, a  családi kötődés mindenhatóságát, oltalmazó - védelmező - erőt adó szerepét.
Vallom,  hogy  önmagunk  megismerése  hozzásegít  egy   teljesebb,  szabadabb  emberi  lét megéléséhez.
Pályámat tanárként kezdtem, szüntelen önképzéssel, tanulással töltöttem. Bár alkalom adtán ma is szívesen oktatok, mégis útmutató, tanító ember helyett inkább kísérő, segítő, gyógyító embernek tartom magam. Pszichológusi szemléletemet meghatározza az alma mater,  a  Károli Református Egyetem, mindenekelőtt prof. Dr. Bagdy  Emőke  humánuma, szakmaisága,  példája.  Munkám  során  arra  törekszem,  hogy  szakmai  tudásom  folyamatos bővítésével és állandó szupervízióval minél sokoldalúbban segíthessek a hozzám fordulóknak"

Mindenki figyelmébe ajánlom Csilla honlapját is. Itt számos hasznos információt találhattok:
http://www.pszichovita.hu


A beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy vajon mi lehet az ideális korkülönbség testvérek között. Csilla megfogalmazta, hogy ezt természetesen nem lehet konkrétan megfogalmazni, de az előnyöket, hátrányokat össze lehet vetni. Az egy éves korkülönbség azért nehezíti meg a család életét, mert az első év a szoros kötődés kialakulásának időszaka anya és gyermek között, ha ekkor születik a testvér, az komoly kihívás anyának és gyermeknek is. A két éves korkülönbség azért lehet nehézség, mert ez a dackorkorszak kezdete. Ilyenkor a gyermek keresi saját határait, dacol mindennel és mindenkivel, így a testvér megjelenésére is rendkívül érzékenyen reagál. A három éves korkülönbség és az attól nagyobb már kedvezőbb lehet.

A testvérféltékenység nem kóros személyiség tünet. Minden (főleg elsőszülött) gyermek féltékeny a testvérére. Ez teljesen normális, egészséges reakció. (Nekem a kedvenc példám: a férjed hazahoz egy második feleséget és azt mondja neked, hogy szeresd. Hogy menne?)
Minden gyermekben másképp zajlik a testvérére való féltékenység. Van, aki az anyát büntet, van, aki a testvért és van olyan is, akin szinte semmi nem látszik, hiszen magában folytja el. Ezen kívül is számos reakció lehet még.
A gyermeken tehát eluralkodik a félelem, hogy ővele már senki nem törődik, őt már talán nem is szeretik a szülei, és emiatt dühös lesz a kistestvérre, a szülőkre, az egész világra, ezért hisztizik, szófogadatlan, üt-vág, tombol.
Mit tehetünk?

1. Próbáljuk átérezni gyermekünk helyzetét, és igyekezzünk megkönnyíteni számára a kistestvér elfogadását azáltal, hogy nem állandóan az érkező kis jövevényről beszélünk, és nem figyelmeztetjük előre, hogy: "Nagyon kell majd rá vigyázni! Nem szabad hozzányúlni! Nagyon csöndben kell majd lenni körülötte! Szeretni kell ám a kistestvért!", stb.
2. Készítsük föl arra, hogy néhány napig anya bent lesz a kórházban, és addig apa vagy a nagyszülők lesznek vele, de ha már anya és a kicsi hazajönnek, akkor újra együtt lesz a család. Beszéljünk arról is, hogy miért kell a kórházba menni, sőt esti mese gyanánt is mondhatunk hasonló témájú történetet a szülés előtti időszakban. A történet lényege azonban az legyen, hogy az anyukának nagyon hiányzott a nagyobbik gyermeke odabent a kórházban is, és rendkívül boldog volt, amikor újra együtt lehettek!
3. A kicsi megszületése után ügyeljünk arra, hogy a nagyot soha ne tiltsuk ki a szobából, ne ripakodjunk rá, ha valamivel hangoskodik, hanem szeretettel, kedvesen beszéljük meg vele, hogy az adott viselkedés miért okoz gondot. Amíg a picurit szoptatjuk, addig ő is ott lehet, együtt verset mondhatunk, énekelhetünk, ill. anya másik oldalához ő is odabújhat. Így nem érzi magát kirekesztettnek, elhanyagoltnak. Feladatot is kaphat, például mindig ő hozhatja oda a textilpelust a büfiztetéshez.
4. Ha rokonok/ismerősök érkeznek babalátogatóba, akkor a nagyobbik gyermeknek is hozhatnak ajándékba valami apróságot, hozzá menjenek oda, őt csodálják meg először, vagy hallgassák meg milyen új verset tanult az óvodában, stb., mert ez a kicsinek semmilyen problémát nem okoz, ám nagymértékben hozzájárul a nagy lelki békéjéhez. Fordított esetben azonban elsőszülöttünk nagyon elhanyagoltnak és szomorúnak érezheti magát, melynek következménye az lesz, hogy rosszalkodással, durvasággal próbálja kivívni figyelmünket.
5. Szervezzünk kettesben olyan programokat (amikor a kicsi alszik, és a nagyi vagy az apu tud rá vigyázni), amelyek az ő életkori igényeinek megfelelőek, élményteliek, vidámak, mert ezek mindkettőnket feltöltenek. Fontos, hogy ezeken a programokon a kicsi ne legyen ott, még úgy sem, hogy a babakocsiban alszik. Ugyancsak fontos, hogy az apával is legyenek olyan programok, ahol csak ők kettesben vannak jelen. Ezt olykor nehéz megoldani, de ha egy kis idő is jut, amit a szülővel kettesben tud tölteni minden nap, annak a hatása óriási.
6. A régi megszokott szertartásokat tartsuk meg! Ha eddig minden este az anya mesélt, akkor ennek ezután is így kell lennie. Az esti összebújás egyébként is nagyon fontos, ebben a megnyugtató együttlétben könnyebben megnyílnak a gyerekek, elmesélik mitől félnek, mi bántja őket.
7. Fokozzuk a testi kontaktust igénylő játékokat! Csiklandozós, gyömöszölős, ölbe vevős játékokra ekkor fokozottan szüksége van elsőszülöttünknek, hiszen azt látja, hogy a kicsit is gyakran felvesszük, dajkáljuk, s ez neki is jár.
8. Ne lepődjünk meg, ha a nagyobb is újra bepisil, bekakil, esetleg hisztisebb lesz. Az új változások gyakran eredményezik, hogy a gyermek egy átmeneti ideig visszaesik egy korábban már elhagyott fejlődési szintre. Ilyenkor el kell fogadni őt így is, legyünk türelmesek és megértőek, a szidás csak ront a helyzeten. Azt is vegyük figyelembe, hogy a nagyobb azt látja, hogy a kicsinek is szabad bekakilni, bepisilni, sírni, ordítani, és őt senki nem szidja meg emiatt, hanem még dajkálják is. Természetes, hogy ő is megpróbálja ilyen módon megszerezni az anya figyelmét, törődését. Ha szeretettel, türelemmel vagyunk iránta, akkor ezek a tünetek pár héten belül rendeződnek.
9. Gyakran előfordul, hogy a testvérféltékenységnek a 8-10. hónapig semmi jelét nem tapasztaljuk. Ekkor azonban a kistesó is elkezd közlekedni a lakásban, egyre aktívabb, rengeteg törődést, odafigyelést igényel. Nagyobbik gyermekünk esetleg csak ekkor kezdi "betolakodónak, idegesítőnek" érezni a kicsit, aki folyton láb alatt van, szétrombolja az építményeit, széttépi, összefirkálja a rajzait, könyveit, stb. Természetes, hogy nagyobbik gyermekünk dühös, és olykor látni sem akarja a kis rombolót. Ezeket az érzéseit is el kell fogadnunk, és törekednünk kell arra, hogy az ő érdekeit is megvédjük a kicsivel szemben, tehát érdemes megbeszélni, hogy mikor mehet be a kicsi a nagyobb szobájába és mikor nem, melyik játékokat vagy könyveket kell olyan magasságba menekíteni, hogy a kicsi ne tehessen bennük kárt.
10. Ha a nagyobb megüti a kicsit, az természetesen nem elfogadható módja a nemtetszés kifejezésének. Gondoljunk arra, hogy mi magunk, modellként szolgálunk gyermekeink számára, tehát ha nagyobbik gyermekünk kezére, fenekére gyakran rácsapunk, abból nem azt fogja megtanulni, hogy ezt vagy azt a dolgot nem szabad csinálni, hanem azt, hogy ha anyának vagy apának valami nem tetszik, akkor üt, tehát ha nekem sem tetszik valami, akkor én is ütök - gondolhatja ő, és így adott esetben megüti a kistesót. Fontos, hogy azt lássa a gyermek, hogy a düh és harag is elfogadható emberi érzelmek, de kiélésüknek egyéb módja is létezik, mint a másoknak való fájdalom okozása. (Pl. ha valaki dühös, akkor vonuljon félre, és várja meg, míg lehiggad, és tud szépen, nyugodtan együtt lenni a többiekkel.)
11. Ne mindig a nagyobbat szidjuk le! A kicsik ugyanis hamar rájönnek, hogy ha ők sírnak, akkor az anya azonnal ugrik, és máris a nagyobbat szidja. Ezt jól ki is tudják használni, és ha nem tetszik nekik valami (nem kapják meg az értékes könyvet vagy nem rombolhatják szét az új építményt), akkor egyből ordítanak, mint akit nyúznak, mi pedig berontunk, és egyből nekiesünk a nagyobbiknak. Érdemes előbb megkérdezni, hogy mi is történt valójában. Nagyobbik gyerekünk ugyanis gyakran kerülhet az ártatlanul megbüntetett gyermek helyzetébe, ami nagymértékben rontja a kettőnk közti érzelmi kapcsolatot.
12. Nem esett szó még a harmadik gyermek érkezéséről. Ilyenkor a középső, ún. "szendvics gyerekek" kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Az elsőszülött mindig is fel fogja hívni magára a figyelmet, a kicsi pedig oly kiszolgáltatott. A középső kapja a legkevesebb figyelmet. A megoldás itt is a személyre szóló figyelem, a saját idő a szülővel kettesben minden egyes gyereknek járjon.

Felmerült az a kérdés, hogy mikor forduljunk segítséghez. Csilla javaslata, hogy minél korábban, ha valami szokatlant észlelünk. (pl. nem beszél a gyermek, pedig életkorából fakadóan itt az ideje) legfeljebb a szakember megnyugtat minket, hogy nincs okunk aggodalomra.
Az is kérdés volt, hogy a gyermeket vigyük-e vagy mi magunk menjünk. Csilla a szülőkben gyökerezőnek látja a probléma megoldását, így ő a szülőnek javasolja, hogy keresse fel a szaksegítséget.

A testvérféltékenység tehát teljesen természetes, minden családban előbb-utóbb előforduló jelenség, de ezzel együtt is lehet nagyon jó és szoros érzelmi kapcsolat a testvérek között.

Mindenkit szeretettel várunk a következő alkalomra. Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját.

Livi, Emma, Sára

2011. november 25., péntek

A Balaton Pszichowellness Központ és Sóbarlang bemutatkozása - beszélgetés Gyurkóné Vincze Melindával

Néhány közérdekű információval kezdenék:

1. Thúrzó Ági védőnő email címe megváltozott: vedono1@egeszseghaz.balatonalmadi.hu

2. Jön a Mikulás!

2011. december 6. kedd

Balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ
15-17 óra között  Tátorján játszóház és alkotósarok
Szórakoztató mini játszótér vár kicsiket és nagyokat egyaránt, melynek része a csúszda, a forgó tölcsér, de kirakóval és egyéb fejlesztő eszközökkel is lehet játszani. A Mikulás alkotó műhelyében pedig, ahol a gyerekek a Mikulás manóinak segítségével tevékenykedhetnek, bárki készíthet kedves apróságot a nagy esemény emlékére.
17 órától együtt várjuk a Mikulást!
Mikulás segédei korábban érkeznek, hogy a gyerekekkel együtt, kis zenével, tánccal, énekléssel és mesével várják a nagyszakállút.
 A Mikulás várhatóan 17.30 órakor érkezik, puttonyában sok-sok ajándékkal.



3. A Maja Műhely szeretettel vár mindenkit téli kézműveskedésre december 9-én, 16.00-19.00 között a Vörösberényi iskola technika termébe (megközelítés a tornatermi bejárat felől).
Amit készíthetsz: papírtörlő tartók (1200.-/db), téli üdvözlőtáblák (1200.-/db), vagy kisebb mintákat 600.-tól (hóember, angyalka, rénszarvas)
Az előző heti tapasztalatok szerint a játszósarok ( a már járni tudóknak) bevált, így akár olyan kisebb gyermekekkel is jöhettek, akiket még nem érdekel a festés.
Előzetes jelentkezés szükséges!
Jelentkezhetsz Ferenczi Mónikánál 70/331-28-70 vagy Nemes Évánál 30/970 88 36


4. Most ismét óvodáskorú gyermekek szüleihez szólnék:
Nagyon jól sikerült az Adventi kézműveskedés,
számos csodás alkotás született szülők és gyermekek keze által. Mindenkit várunk szeretettel december 9-én 17.00-tól és december 17-én 17.00-tól adventi vásárra a Pannónia aulájába. Ezen a vásáron a szülők és óvónők felajánlásait lehet megvásárolni. A befolyt összeg az óvoda alapítványának számlájára kerül. További segítséget szeretnénk kérni. December 9-én kb. fél órás váltásban szükség lenne néhány szülőre, aki tud árusítani. Jelentkezéseteket nagyon várjuk.


A következő, egyben a Karácsonyi szünet előtti utolsó alkalmunk:
December 09. 10.00: Testvérnek lenni jó? Beszélgetés Bacsárdi Csilla pszichológussal testvérféltékenységről, a testvéri viszony életre kiható hatásáról

Az előző alkalommal a Balaton Pszichowellness Központ és Sóbarlang egyik alapítójával: Gyurkóné Vincze Melindával beszélgettünk a sóbarlangról, párkapcsolati problémákról, szülés utáni depresszióról és még sok más mindenről.

Először a sóbarlang hatásáról mesélt nekünk Melinda:

A ősidők óta ismert alapvető tulajdonsága, hogy magához vonzza a környezetében lévő vizet. A belélegzett, csupán 2-5 mikronnyi nagyságúra porlasztott sórészecskék rátapadnak a szervezetben élősködő mikroorganizmusok sejtfalára, elvonják tőlük a vizet – dehidratálják –, és így elpusztítják azokat. A belélegzett só ilyen módon erősíti a váladékképzést, reakcióba lép a nyálkahártyán lerakódott szennyeződésekkel, amelyek így könnyebben eltávoznak a szervezetből, kiköhöghetővé válnak. A káros, betegséget okozó mikroorganizmusok eltávolítása csökkenti az immunrendszer által természetes reakcióként létrehozott gyulladást.

 A folyamat rendszeres ismétlése során a légutak kitisztulnak, a hörgők és a nyálkahártya gyulladása csökken, helyreáll a szervezet természetes mikro flórája. Mindezek mellett a száraz só-aeroszol terápia szelíd, alapvetően mellékhatásoktól mentes immunerősítő kezelés. Terápia szerű alkalmazása esetén az immunis sejtek száma normalizálódik, a szervezet saját védekezőképessége pedig növekszik.

 A mikronnyi nagyságú száraz só nemcsak belélegezve fejtheti ki a hatását, hanem a bőrrel reakcióba lépve is. Kis méretéből fakadóan képes mélyen behatolni a bőrszövet pórusaiba, ahol a már leírt módon dehidratálja a lerakódott méreganyagokat, így rugalmasabbá, üdébbé teszi a bőrt, helyreállítja annak természetes egyensúlyát. Ennélfogva a száraz só-aeroszol terápia késlelteti az öregedési folyamatokat, segít megelőzni a bőr megereszkedését. Ugyanakkor nemcsak szépészeti hatású, hanem gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatása is közismert. Így a száraz só-aeroszol terápia kiválóan alkalmas bőrpanaszok (pl. pikkelysömör, ekcéma, akné) tüneteinek kiegészítő kezelésére is.

A gyerekek – különösen 6 éves kor alatt – fokozottan érzékenyek a környezetükből érkező vírusos, bakteriális fertőzésekkel szemben. A leggyakoribb megbetegedés októbertől-márciusig a hörghurut (bronchitis), amely a hörgők, felső légutak heveny gyulladását jelenti, és jellemzően száraz köhögéssel, orrfolyással jár. A betegség gyakran megfázás következtében alakul ki, de mivel cseppfertőződéssel terjed, ezért elég gyakori, hogy a gyermek a közösségben (bölcsőde, óvoda) kapja el másoktól.

 A sóbarlang nagy koncentrátumban jelen lévő, negatív töltésű só-ionjainak belélegzésével ezek a mikroorganizmusok viszonylag gyorsan elpusztulnak, a nyálkahártya megtisztul és a gyulladás megszűnik. A sóterápia további előnye, hogy hatását közvetlenül a légúti betegség gyökerénél fejti ki: a gyulladást szünteti meg.
A száraz só-aeroszol terápia kifejezetten ajánlott az alábbi betegségek esetén:

-aztma
- allergia
- arcüreggyulladás
- krupp
- megfázás
- nátha
- fülgyulladás
- torokgyulladás
- hörghurut
- tüdőgyulladás
- influenza


A sóbarlangban a gyerekek játszhatnak, járkálhatnak, “somokozhatnak” (só-homokozhatnak), nem kell nyugodtan, egy helyben ülniük. Fogócskára természetesen itt sincs elég hely, azonban a terápia alatt a gyermekek nyugodtan felfedezhetik a barlangot, beszélgethetnek, ismerkedhetnek.
A sóbarlang padlóját 6 cm vastagon borító só étkezési minőségű, így teljesen ártalmatlan a gyerekekre. A barlangban padlófűtés működik, így a téli időszakban sem kell aggódni amiatt, hogy a gyermek alulról felfázik, miközben a sóban homokozik. A kezelések alatt beporlasztott só szinte azonnal reakcióba lép a levegőben található mikroorganizmusokkal és dehidratálja azokat. Ennélfogva a sóbarlangban kisebb az esély arra, hogy a gyermek más gyerekektől cseppfertőzéssel megfertőződik, mint akár otthon, akár a gyermekorvosi váróban.

A sóterápián kívül a Pszychowellness központ számos szolgáltatást nyújt: válás közbeni/ utáni rehabilitáció; párkapcsolati tanácsadás; mozaikcsaládok; szülés utáni depresszió; kommunikáció fejlesztés; konfliktuskezelés; stresszkezelés többek között.
Az alábbi linken minden információt megtaláltok:
http://balatonisobarlang.hu; http://konfliktusmediacio.hu/


Melindának és férjének ajánljuk két könyvét is:
A Válási kézikönyv az egyik, ami sem nem jogi, sem nem pszichológia szakkönyv, hanem részben mindkettő. Mivel a válást csak a bíróság mondhatja ki, ezért van a válásnak egy elkerülhetetlen jogi vetülete. Ugyanakkor legalább ennyire érzelmi folyamat is, hiszen egy elkerülhetetlen veszteséget kell feldolgozni mindkét házastársnak. Valójában a válás jogi és érzelmi folyamata kéz a kézben, szoros kölcsönhatásban halad. Sok esetben a feldolgozatlan érzelmek végeérhetetlen bírósági csatározásokban nyilvánulnak meg, míg más esetekben éppen a jogi procedúra elhúzódása vezet egy normálisnak induló válás eldurvulásához.
Ezt felismerve a Válási kézikönyv fej-fej mellett tárgyalja a válás jogi és érzelmi vetületét.
Itt találhattok több információt a könyvről:
http://valasikezikonyv.hu/

A másik könyvük: Pocak Tóni és a válás egy olyan mesekönyv, amely segíteni szeretne gyermekeknek, és a válásban érintett felnőtteknek a folyamat megértésében, feldolgozásában. Azért született meg ez a könyv, mert a szerzők is segíteni szerették volna a saját gyermekeikkel megértetni, hogy mit jelent a válás, hogyan tudják a legkevesebb sérülés árán feldolgozni a körülmények elkerülhetetlen megváltozását. Ez a mesekönyv segít abban, hogy a válás úgy épülhessen be gyermek és szülő életébe, hogy természetes, megélhető, kezelhető folyamat legyen, és a legkevesebb félreértéssel járjon.
Több információ a könyvről:
http://pocaktoniesavalas.hu/

Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját!

2011. november 11., péntek

A hordozás jelentősége a gyermek életében

Az előző alkalommal kapcsolódtunk az országos Babahordozási hét eseménysorozathoz, így klubunk témája a hordozás jelentősége a gyermek életében - volt. Szabó Tányával, a Beli Buba Hordozó Iskola babahordozási tanácsadójával és Vásárhelyi Annával, a veszprémi Babahordozó Klub vezetőjével beszélgettünk, miközben Tánya csodálatos képekkel illusztrálta az elhangzottakat. A képeken először a világ különböző pontjain élő anyák és hordozott gyermekeik voltak, majd a magyar anyák és gyermekeik következtek.


Mire jó a babahordozás?
Fizikai szempontok: A babahordozó használatával a legtöbb esetben nincs szükség babakocsira. A babák többsége nem is szeret benne hosszabb időt eltölteni, és végül úgyis karban köt ki. A babakocsit csak 130 évvel ezelőtt találták ki a viktoriánus Angliában, és mivel nagy üzletnek bizonyult, azóta is fejlesztgetik. A hordozáshoz csak egy hordozóra van szükségünk, ami kis helyen elfér. Ez egy erős anyagból varrt eszköz, aminek ára töredéke egy babakocsiénak, használati értéke pedig a többszöröse. Szabadon közlekedhetünk vele, mintha csak egyedül lennénk. Marad két szabad kezünk az otthoni teendőkhöz, útközben pedig nem jelent gondot a lépcső, a közlekedési eszközök használata és a vásárlás. Ha autóval megyünk valahova, nem foglal helyet a babakocsi. A babát kevesebb káros környezeti hatás éri, mert magasan van. A testközelség miatt mindig tudjuk, fázik-e vagy melege van. Hordozáshoz kevesebb ruhát kell adni a babára. 


Lelki szempontok: A babának veleszületett igénye, hogy hordozzák, testközelben legyen, hiszen 9 hónapig élt együtt a mamájával szoros szimbiózisban. Ha ezt az igényét kielégítjük, egy adott korban, amikor itt az ideje, elhagyja azt, mivel okafogyottá vált. A hordozás elősegíti a baba és a szülő közti kötődést, és a bizalom kialakulását, ami a későbbi önállóság alapja. A babát megnyugtatja a testközelség, pl. amikor nyűgösebb (meg a szülei is), az esti órákban. Hordozni a szülőnek is jó érzés, mert biztos lehet benne, hogy babája alapvető igényeit megfelelően elégíti ki. Puszit adni is egyszerűbb egy hordozott babának. A hordozott baba kevesebbet sír és többet alszik. Ha túl sok hatás éri a külvilág irányából, oda tud bújni a mamájához, és pihenhet. A hordozással megkönnyítjük az átmenetet az anyaméhből a nagyvilágba. 


Anatómiai szempontok: A baba eleve hordozásra van kódolva: fogó- és ölelőreflexszel születik, lábait felhúzva, terpeszben tartja. A hordozás során megtámasztjuk a gerincét, megtartva annak természetes görbületét. A terpesztartás (mint egy széles M betű) fejleszti a csípőjét. A hordozó takarásában szoptatni is lehet, és a testközelség eleve elősegíti a tejtermelést. A jó hordozó egyenletesen oszlatja el a baba súlyát a testünkön, „súlytalan” lesz, nincs kar-, hát- és derékfájás. További pozitívum, hogy hasfájós kisbaba emésztését is javítja, ezen kívül a mamával együttmozgás még az egyensúlyérzékét is fejleszti.
Szellemi szempontok: A hordozott babák többet látnak a világból, több szociális inger éri őket, ami serkentőleg hat az értelmi fejlődésükre. 


Következő alkalmaink:
November 25. 10.00: A Balaton Pszichowellness Központ és Sóbarlang bemutatkozása - beszélgetés Gyurkóné Vincze Melindával párkapcsolati problémákról, szülés utáni depresszióról és még sok más mindenről

December 09. 10.00: Testvérnek lenni jó? Beszélgetés Bacsárdi Csilla
pszichológussal testvérféltékenységről, a testvéri viszony életre kiható hatásáról

Most azokhoz az anyukákhoz szólnék, akiknek ovis gyermeke van. December 9-én 17.00-tól és december 17-én 17.00-tól adventi vásárt szervezünk a Pannónia aulájában. Ezen a vásáron a szülők és óvónők felajánlásait lehet megvásárolni. A befolyt összeg az óvoda alapítványának számlájára kerül. Ahhoz, hogy minél több termék közül lehessen válogatni, szervezünk egy kézműveskedős délutánt december 2-án 15.00-tól 16.30-ig a Mogyoró úti ovi tornatermébe, ahová minden szülőt és óvónőt szeretettel várunk, akár gyermekkel együtt is. Itt három féle ajándékot készítünk majd el: Karácsonyi képeslapot, virágcserépdíszt és só-liszt gyurmából karácsonyi díszeket. Kérünk mindenkit, hogy ehhez szükséges alapanyagokat (ki mit talál otthon: színes kartonok, ollók, ragasztók, régi csomagolópapírok, hurkapálca, festék, filctoll, stb. ) hozzatok magatokkal. Lesz mézeskalács, pogácsa és meleg tea. Reméljük, hogy a kézműveskedés alkalmával sikerül egy meghitt adventi készülődést teremtenünk, amivel az óvodai szülői közösség jobban összekovácsolódhat. A további információkat az ovikban elhelyezett plakátokon találjátok majd.

Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját!

2011. október 28., péntek

Milyen hatása van a születésnek és az első életéveknek az ember egész életére?

Először néhány közérdekű információt szeretnék megosztani.

Dr. Szántai Dóra kérte, hogy tegyem közzé az alábbi információkat, hogy az új gyerekrendelő telefonszáma és megközelíthetősége mindenkihez eljusson.
Sajnos az előző szolgáltató nem teszi lehetővé, hogy egy gépi hang bemondja, hogy megváltozott a rendelő száma.
Tájékozódni a honlapon lehet (www.szantaidoktor.hu), illetve a ide kattintva találtok egy értesítést a gyermekrendelőt érintő változásokról, és egy másikat a szakrendelésekről és azok új telefonszámairól.

A soron következő alkalmaink:
Novemberben kapcsolódunk az országos Babahordozási hét eseménysorozathoz, így klubunk témája:
November 11. 10.00: A hordozás jelentősége a gyermek életében - beszélgetés Szabó Tánya babahordozási tanácsadóval és Vásárhelyi Annával, a veszprémi babahordozó klub vezetőjével
.
Csodálatos képekkel illusztrált beszélgetés lesz, gyertek el kisbabátokkal.


November 25. 10.00: A Balaton Pszichowellness Központ és Sóbarlang bemutatkozása - beszélgetés Gyurkóné Vincze Melindával párkapcsolati problémákról, szülés utáni depresszióról és még sok más mindenről

December 09. 10.00: Testvérnek lenni jó? Beszélgetés Bacsárdi Csilla
pszichológussal testvérféltékenységről, a testvéri viszony életre kiható hatásáról

A itt megtaláljátok a november decemberi alkalmak plakátját. Amennyiben tudjátok, kérlek terjesszétek.

Nagyon örültem, hogy az előző alkalommal is szép számmal jöttetek el a klubba. Arról beszélgettünk Szabó Tányával, aki három gyermek édesanyja és a Beli Buba Babahordozó Iskola tanfolyamvezetője, hogy milyen hatása van a születésnek és az első életéveknek az ember egész életére.

"Varázs él mind a kezdetekben" - vallja Hermann Hesse, és sokunkban él a gondolat, miszerint mindent a kezdet határoz meg. Régen is azt tartották, hogy olyan az ember élete, amilyen a születése. Életünk kezdetének első szakasza, a méhen belüli időszak - ideális esetben - egy paradicsomi állapot, melyben megtapasztaljuk a teljes egységet, azt hogy: "jó idebenn". A második szakaszban kiűzetünk ebből a paradicsomi állapotból, és a tágulási szakaszban azt tapasztaljuk meg, hogy "nincs kiút". A méhszáj még nem nyílt ki, nem látszik a fény az alagút végén, a visszatérés pedig lehetetlen, hisz egyre fokozódik a nyomás. A születés harmadik szakasza egyfajta "véres küzdelem", de itt már van remény a megszabadulásra, ami az utolsó szakaszban meg is történik. A magzat minden akadályt leküzd és megtapasztalja az anyatesten kívüli életet. Jó esetben az újszülött learatja erőfeszítései gyümölcsét és megtapasztalja, hogy "jó idekint."
Az esemény a siker archetípusává válik. Ha ez örömteli, az újszülött azt tapasztalja, hogy a kemény küzdelmet megérdemelt pihenés, ellazulás mi több, győzelemérzés követi. Várhatóan később is mer majd sikeres lenni.
"Burokban született"- mondják azokra az emberekre, akiknek minden sikerül. Nem véletlenül: a könnyű és sérülésmentes születés könnyű és sikeres élet ígéretét hordozza. Ez akkor teljesül, ha a születés utáni első benyomások pozitívak. Erre hívta fel figyelmünket a francia nőgyógyász, Frederick Leboyer, akinek a gyengéd szülésre tett javaslatai mindenekelőtt arra irányulnak, hogy szeretetteljes és emberhez méltó fogadtatást kapjon az újszülött. A születés utáni első óra a legfontosabb, illetve az ezt követő négy napnak is kiemelt a jelentősége. Jó, ha anya és gyermeke minél több időt tölthetnek együtt. Ha a kicsit ilyenkor teljesen elszakítják az anyától, akkor magányosság -és hiábavalóság érzet alakulhat ki benne. Minden akadályt leküzdött - de minek? Pesszimistává, szkeptikussá vagy passzívvá válhat, nehezen hiszi el, hogy sikeres lehet. Vagy ha az is, az eredményeinek nem tud felhőtlenül örülni. Ideális esetben megvalósul a tényleges áttörés, anya és gyermeke learathatják erőfeszítéseik gyümölcsét.
Ugyanakkor, ha sérültünk is születésünkkor, sőt ha közreműködtünk is gyermekeink sérülésében, tudjunk róla, hogy a hibák javíthatók, a hiányok pótolhatók! A tudás nagy kincs, e nélkül talán még ma is tartaná magát a korábbi nézet, mely szerint az újszülött semmit sem érez. Volt idő, hogy a születés folyamatában mellékes tárgynak tekintették. Ma már szerencsére sok jó könyvhöz lehet jutni a témában és interneten is kereshetünk választ kérdéseinkre. Mindnyájunknak érdekes és tanulságos lehet felfedezni, hogy saját születésünk milyen hatást gyakorol jelenlegi életünkre. És ha erre szükség van a helyzet tudatosításával, odafigyeléssel vagy szakember segítségével javítani tudunk a helyzeten. Leendő kismamáknak ez azért kiemelten hasznos, mert ha időben megismerik a saját születési mintájukat, megelőzhetik azt, hogy a régi, fel nem dolgozott félelmek befolyásolják az előttük álló szülésélményt. Így nem örökítenék tovább problémáikat a következő nemzedéknek, és megszakíthatnák az ördögi köröket.

A gyermekgondozáshoz ösztönösen, nem pedig elméleti útmutatókkal kell közelíteni. Ám miután az ösztönös mechanizmusok és készségek szinte kivesztek belőlünk, kénytelenek vagyunk hát engedni annak a paradoxonnak, hogy tudatosan alkalmazzuk azokat a módszereket, amelyeket a természetes ember ösztönösen végez. A megfigyelés az, hogy így közelítve a babákhoz az ösztönök parázsa éledezni kezd, és egyre inkább természetessé válik, örömforrássá lesz a babákhoz való viszonyunk, a róluk való gondoskodás. A kötődő nevelés nagyon közel áll az ösztönök alkalmazásához.
A kötődő nevelés jellemzői:
- Születéskor a gyermek rögtön az anyjával testi kontaktusba kerül, hogy kielégülhessen a szopóreflex, illetve a természetes hormonfolyamatok beindulásával megtörténjen anya és gyermeke közötti bevésődés. A kötődés kialakulásával nem alakul ki depresszió, hanem éppen ellenkezőleg: a baba világra jöttéből fakadó öröm lehet az anyában.
- Születésétől kezdve a kúszó-mászó időszakig (kb. 6-8 hónapos korig) a baba folyamatosan testi kontaktusban van az anyjával, vagy egy másik gondozójával. Éjszaka szüleivel alszik, amíg önként nem választja a különalvást (kb. 2 éves korában). A folyamatos hordozást általában valamilyen hordozókendővel, -eszközzel segítik napközben. A baba ebből a biztonságos, hordozott, karonülő helyzetből kezdi megismerni környezetét.
- A szoptatás igény szerint történik.
- A kúszó-mászó időszakban a baba nincs állandó kontroll alatt, felfedezheti maga körül a világot. Szabadon mozoghat. Anyja a közelében van, hozzá, ha szükségét érzi, a baba bármikor visszatérhet.
- A nevelés során a gyermek már érezni fogja, hogy ő jó és elfogadott környezete számára. Helyes és helytelen cselekedetei világosan elkülönítésre kerülnek, és helytelenítéskor nem saját magát, hanem a cselekedeteit érzi elutasítva, amelyeken ő, mint aki a közösségbe be kíván illeszkedni, motivált is változtatni, követni szülei mintáját.
- A felnövés során fontos, hogy részt vegyen a nála kicsit idősebbek társaságában, így látva maga előtt azt, hogy a fejlődés következő lépcsőfokában ő hova tart. Eközben nincs kizárva a felnőttek világából, nem szerez arról valótlan információkat: folyamatosan sajátítja el szülei és közössége kultúráját.
- A jelen munkahelyi és lakókörülmények között az anyák döntő része számára nehezen vagy egyáltalán nem megvalósítható, hogy idejük legnagyobb részében felnőtt környezetben mozogjanak. Ez a társas megfosztottság az anyának is káros, és a baba sem az igazi környezetével ismerkedik.
-  A közoktatás nem segíti a kultúra átadását, és saját világot teremt; megszakítja a gyermek jó alkalmazkodását az egy generációval előtte járók világához. Hasonlóan, a gazdasági és társas viszonyaink is kontinuum-ellenesek.
Ajánlott irodalom:
   Dr. Lenkei Gábor: Méltósággal megérkezni
   Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa
   Feldmár András: Szégyen és szeretet
   Fréderick Léboyer: A gyöngéd születés
   Hidas György-Raffai Jenő-Vollner Judit: Lelki köldökzsinór
   Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában
   Dr. Büki Andrea: Ölelj át!
   Adele Faber - Elaine Mazlish - Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
   Adele Faber - Elaine Mazlish - Testvérek féltékenység nélkül
   Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában - Katarzis vagy krízis?

Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját.

2011. október 14., péntek

Kisgyermekkori krízisek: szeparációs szorongás, dackorszak

Legelőször szeretném felhívni a figyelmeteket a következő alkalmunkra, ami most pénteken (október 28.) lesz.
Miért van óriási kihatása a születésnek és az első életévnek az ember egész életére? - beszélgetés Szabó Tányával és Kovács Anikó dúlával. Mindkét előadó személyisége, szemlélete nagy hatással volt rám és gyermeknevelési gyakorlatomra.

Előző alkalmunkon a kisgyermekkori krízisekről: a szeparációs szorongásról és a dackorszakról beszélgettünk. Köszönjük, hogy sokan eljöttetek és hozzátettétek a saját történeteiteket, ami mindannyiunk számára hasznos és tanulságos volt.


A kisgyerekkori krízisek zöme életkori sajátosság. Az embergyerek koraszülöttként jön világra, más "emberszabásúakhoz" képest. A várandósság kb. 18 hónap volna ideálisan, de anatómiai okokból az embernek meg kell születnie 9 hónaposan. Ebből kifolyólag a születést követő első 9 hónapban szoros testkontaktust kíván még a baba.
Kb. 9 hónaposan érkezik el a mászás, kúszás ideje, amikor már elmegy az anyától, mindent felfedez és úgy érzi, mindenre képes
. DE! evolúciós örökségként szeparációs szorongás is megjelenik, hiszen a dzsungelben túl messze sem merészkedhetett az anyjától.
18 hónapos korában újra jön egy nagyobb hullám: a mindenhatóság érzése, és a mindent "én egyedül" - kívánsága konfliktusba kerül az egyre gyakoribb kudarcélménnyel.
Mivel kevés a sikerélmény, és szeretne mindent egyedül, de mégsem tudja - ez az alapja a dackorszaknak, ami kb. ebben az időszakban indul.
Ekkor jelenik meg a szeparációs szorongás második nagyobb időszaka, ez szokott az anyákban is nagyobb konfliktust okozni, hiszen ekkor már ők is kicsit felszabadultabbnak érzik magukat
, kicsit magukkal is foglalkozni tudnának, kevesebb a szoptatás, egy-két órára másra is hagynák a babát, és erre a gyerek állandóan a "szoknyájukon ül". A gyereknek sem könnyű és az szülőknek is nehéz ez az időszak.

Ettől kezdve egy állandó hullámvasút az élet: az önállóbb korszakok (egyre messzebb mer menni a gyermek) és a bújósabb korszakok váltakoznak. Az első korszakok egyre hosszabbak, a második korszakok egyre rövidebbek. Ezek a "korszakok" lehetnek akár hetek, napok, de akár egy-egy napon belül is megfigyelhetők. Nekünk szülőknek kell tudatosítanunk magunkban, hogy ez normális, természetes, és türelmesen támogatni csemeténket a fejlődésben.
Az életkori okok mellett persze vannak krízis erősítő faktorok is: kistestvér érkezése és a közösségbe kerülés - mindkettő külön-külön is hatalmas téma.


A hisztiről egy kicsit bővebben beszélgettünk. A gyermek ebben az időszakban mindenre "nem"-mel válaszol, ha nem az történik, amit ő akar, földhöz veri magát stb. Ha számára kellemeset kívánnak tőle, azt is megtagadja.
A hiszti előjelei
Van néhány tényező, amelyek jelenléte estén nagyobb esély van a hiszti kirobbanására:
 Célja lehet a figyelemfelkeltés: bár az elején a gyerek nem e célból kezd el hisztizni, de ha egyszer-kétszer a hisztijével elérte, hogy jobban felkeltse környezete figyelmét (akár pozitív, akár negatív értelemben), kedvet kap annak megismétlésére.
 Jelezheti a függetlenségi törekvéseit, azaz az akaratát.
 Oka lehet a gyerek frusztrációja: például a kétéves körüli gyerek még messze nem tudja olyan pontosan kifejezni magát, mint azt szeretné, és nem mindig sikerül megértetnie magát a környezetével. Továbbá, az is előfordulhat, hogy a gyereket meglévő képességei korlátozzák valamely tevékenység sikeres kivitelezésében. Az így kialakuló sikertelenségérzés, frusztráció torkollhat hisztibe.
 Oka lehet a féltékenység (testvér, játék iránt egyaránt).
 Fáradtság, éhség esetén még könnyebben kirobban.
 Idegen környezetben, a megszokott rutin felborulása esetén is nagyobb az esély rá.
Könnyebb megelőzni, mint leállítani
 Érdemes odafigyelni azokra az ismétlődő előjelekre, amelyek általában meg szokták előzni, és a következő alkalommal ilyenkor közbelépni.
 Próbáljunk meg nem mondani „nem”-et. Használjunk helyette inkább olyan kifejezéseket, mint: „Majd később megkapod” ahelyett, hogy „Nem kaphatod meg”.  Vagy: „Holnap amint felkelsz, játszhatsz tovább, de most le kell feküdnöd”, ne pedig azt, hogy „Most nem játszhatsz, sipirc az ágyba”. Vagy “Jó, majd később”, vagy „legközelebb mehetsz” – egy számára durva „nem” helyett.
 Figyelmeztessük előre. Adjunk a gyereknek elég időt, és jó előre figyelmeztessük, ha új tevékenységbe akarunk kezdeni vele. Például így: „Öt perc múlva fürdened kell”; vagy „Tíz perc múlva el kell raknunk a játékokat, és le kell feküdnöd”. Legyen ideje rákészülni lélekben, még ha az időtartam hosszát nem is érti még.
 Elterelő hadműveletek alkalmazása. Amikor a hiszti előjeleit érezzük a levegőben, alkalmazzunk figyelemelterelést, illetve helyettesítsük az óhajtott tárgyat, vagy cselekedetet valami mással, elérhetővel, pillanatnyilag is megtehetővel.
Fedezzünk fel szabályszerűséget. Ha a gyermek gyakran hisztizik, próbáljunk meg szabályszerűséget felfedezni abban, hogy pontosan mi történik a hiszti kitörését megelőzően, és hogy milyen körülmények között veszíti el türelmét, hátha sikerül megtalálni a gyakori kitörések okát, ami lehet például a fáradtság. 
Mit tehet a szülő, ha már kitört a hiszti?
 Semmiképpen ne kérleljük ilyenkor a gyereket. Például az utcán fagylaltért toporzékoló gyereknek lehetőleg ne vegyük meg a fagylaltot azért, hogy az emberek nehogy megszóljanak. Ezt viseljük el. Ha megvesszük másért vegyük meg, mert szoktunk ilyenkor venni, csak most a sietségünk miatt akartuk továbbcibálni.
Kezeljük humorral a meleg helyzeteket. Nevessünk és mondjuk ezt: „Jaj, ne, ha te lefekszel a földre, akkor nekem is le kell feküdnöm!” Csiklandozzuk meg e gyereket, ha már kezd lefele görbülni a szája – ez gyakran beválik!
 A hiszti idejére tartózkodjunk a gyerekkel azonos szobában.
 A hiszti elmúltával feltétlenül üljünk le beszélgetni a gyerekkel, szavakkal is megerősítve benne, hogy ilyen fajta viselkedéssel nem hat ránk, viszont ha képes kordában tartani ezeket a kirohanásait, ránk mindig számíthat. Továbbá mondjuk el neki, hogy tiszteletben tartjuk az érzéseit, a haragot is beleértve és segítünk neki abban, megtanítjuk, hogy szóban is kifejezze ezeket. (Természetesen mindezt ne egy másfél évessel tegyük.)
 Soha ne büntessünk meg egy hisztiző gyermeket – ha a szülő erővel meg akarja törni, kétfajta eredményt érhet el: a gyerek minden alkalommal makacsabb lesz, szinte rászokik a "nem"-re; vagy pedig akarata sorvad, "engedelmes, jó gyerek"-ké gyávul, akinek nincs semmiféle önálló szándéka. Az akarat megtörése az alattvalóvá nevelés eszköze, az öntudatos, valósághoz ragaszkodó állampolgárrá nevelés ellentéte.
 Újra meg újra gondoljuk át, vajon muszáj mindent, amit eddig megtiltottunk neki, megtiltani. Például a ruhaválasztásban a gyerek maga is beleszólhat, természetesen nem engedjük ki télen rövidnadrágban, de a lehetőségekhez mérten próbáljuk az ő véleményét is figyelembe venni, és ezzel csökkenteni a kényes helyzeteket. Adjunk neki több teret, és lehetőséget arra, hogy felfedezhesse a körülötte levő világot. Valamint legyenek vele szemben reális elvárásaink, egy gyerek nem viselkedhet felnőtt módjára.


Végül pedig: soha ne szégyelljük, ha gyerekünk a család, vagy épp idegenek előtt kezd hisztizni. A hiszti ebben az életszakaszban természetes jelenség, és nem utal sem a szülő nevelési hiányosságaira, sem pedig a gyerek jellemhibáira. A kitartó nyugalom, a halk hang általában megnyugtatja még a toporzékoló gyermeket is, főként ha a figyelmét is el tudjuk terelni valamivel.

A beszélgetésünk alapja: Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1. című könyvének ide vonatkozó fejezete, valamint Csősz Réka pszichológusnak a Babafalva hírportálon adott interjúja volt.



Következő alkalmunk:
Október 28. 10.00: Miért van óriási kihatása a születésnek és az első életévnek az ember egész életére? - beszélgetés Szabó Tányával és Kovács Anikó dúlával.

Novemberben kapcsolódunk az országos Babahordozási hét eseménysorozathoz, így klubunk témája:
November 11. 10.00: A hordozás jelentősége a gyermek életében - beszélgetés Szabó Tánya babahordozási tanácsadóval és Vásárhelyi Annával, a veszprémi babahordozó klub vezetőjével
.



Még egy információt szeretnék közzé tenni. Geréd Bakó Tünde szervezésében ortopédiai fejlesztés indul kisgyermekeknek Almádiban. Várják a jelentkezőket. Akinek kérdése van, nálam megtalálja Tünde telefonszámát.


Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját.

2011. szeptember 30., péntek

Tudatos gondoskodás gyermekeink jövőjéről

Előző alkalmunkon Lelkesné Vati Anikó helyett munkatársával Balázs Istvánnéval beszélgettünk arról, hogyan tudunk tudatosan felkészülni gyermekeink biztos jövőjéről való gondoskodásra. Az alábbi összefoglalót Lelkesné Vati Anikónak köszönhetjük:

Tudományos kutatások igazolják, hogy a magyar emberek számára legfontosabb a család, s a bajban leginkább a szüleinkre, gyermekeinkre, házastársunkra számítunk. Egy jó befektetés a gyarapodást segíti, ha azonban rosszul alakulnak a dolgok, akkor annak életbiztosítási tartama az életszínvonal megtartásában segít.

Minden szülő tudja, hogy a gyermekvállalás megnövekedett kiadásokkal jár. Gondoljunk a megnövekvő rendszeres költségekre (pl. iskoláztatás) vagy a gyermek életkezdéséhez szükséges nagyobb, akár több milliós összegű egyszeri kiadásokra (pl. lakásvásárlás). Tudatosan, rendszeresen takarékoskodva a Pannónia befektetési életbiztosítással azonban összegyűjthetjük a gyermekeinknek szánt anyagi támogatást.

A Pannónia befektetési életbiztosítás optimális, az egyedi igényeknek, élethelyzetnek megfelelő megtakarítási lehetőséget kínál. Ennek segítségével a szülők nyugodtak lehetnek: a gyermeküknek szánt összeg a megfelelő időben a rendelkezésükre fog állni.
Eseti befizetéssel, alkalmanként egy-egy összeg befizetésével is jelentős megtakarítás érhető el. Az így félretett összeg bármikor hozzáférhető.
A Pannónia befektetési életbiztosítással felkészülhetünk arra, hogy a kitűzött életcélok nem várt események bekövetkeztekor is megvalósulhassanak.
Komplex védelem a család minden tagjának.
Hosszú távú befektetéssel adókedvezményekhez juthat.
A Pannónia befektetési életbiztosítás szolgáltatása öröklési illeték- és adómentes, segítségével közterhektől mentesen gondoskodhat szeretteiről.

A részletek ismertetésében, a felmerülő kérdések megválaszolásában kérje a
NetMaxx Hungary Kft. (8200 Veszprém; Szabadság tér 8. I./1.) munkatársainak segítségét!
Lelkesné Vati Anikó

értékesítési vezető
+36 -70/378 5246

Köszönjük Anikónak és Erikának, hogy ezt a tájékoztatót a rendelkezésünkre bocsátották.

Következő alkalmunk:

Október 14. 10.00: Kisgyermekkori krízisek: szeparációs szorongás, dackorszak stb. - beszélgetés Ujszászi Petra pszichológussal


Október 28. 10.00: Miért van óriási kihatása a születésnek és az első életévnek az ember egész életére? - beszélgetés Szabó Tányával és Kovács Anikó dúlával.

Novemberben kapcsolódunk az országos Babahordozási hét eseménysorozathoz, így klubunk témája:
November 11. 10.00: A hordozás jelentősége a gyermek életében - beszélgetés Szabó Tánya babahordozási tanácsadóval és Vásárhelyi Annával, a veszprémi babahordozó klub vezetőjével

2011. szeptember 9., péntek

Újra Baba-Mama Klub

Szeptemberben újra indul az almádi Baba-Mama Klub a Pannónia Kulturális Központ Gyermekkönyvtárában. Ismét péntekenként 10 órától, minden páros héten.

Szeretettel köszöntöm az új listatagokat. Ez úton szeretném kérni azokat, akiknek van kisgyermekes (0-3 év) anyuka ismerőse, terjessze a klubunk létezését.

Szeretném a hírlevél listáját frissíteni, ezért arra kérem azokat, akik már "kinőttek" a Baba-Mama Klubból és nem szeretnének több hírlevelet kapni, írjanak nekem és leveszem őket a címlistáról.

Igyekszem minden alkalomra vendéget hívni egy-egy aktuális témában. Ha van olyan téma, amit szívesen vennétek, illetve előadó, akit szívesen látnátok, hallgatnátok, írjátok meg nekem.

Az első alkalom:
Szeptember 16. 10.00: Évadnyitó beszélgetés, ismerkedés, tervezgetés, az almádi kisgyermekes programok rövid bemutatkozása.

Vendégünk lesz Nádasné Varga Katalin, a Tücsökzene vezetője; Balai Zsanett, a Baba-mama torna vezetője; Beckerné Sajbán Ottilia, az Ugri-Bugri Gyermektorna vezetője
Tücsökzene: Csütörtök 10.00-tól és 10.50-től a Pannónia Gyermekkönyvtárban. Vezeti: Nádasné Varga Katalin (70/2525598) 
 
Református baba-mama klub: Szerda 10.00-tól a Református templom gyülekezeti termében. Vezeti: Köváriné Balogh Edina (30/5356757)

Baba-mama torna: hétfő és péntek 10.30-tól 11.30-ig a Sziluett Központban. Vezeti: Balai Zsanett (30/6396481) Kezdés október 3.

Óvodás torna: hétfő és szerda 17.00-tól  18.00-ig a Sziluett Központban. Vezeti: Ballai Zsanett (30/6396481) Kezdés október 3.

Ugri-Bugri Gyermektorna: kedd és csütörtök 16.00-tól a Pannónia Kulturális Központ 4. (tükrös) termében. Vezeti: Beckerné Sabján Ottilia (30/2882516) Kezdés: szeptember 13.
A szeptemberi plakátot és az Ugri-Bugri Gyermektorna plakátját itt megtaláljátok.

A klub további programjai:
Szeptember 30. 10.00: Tudatos gondoskodás gyermekeink jövőjéről - beszélgetés Lelkesné Vati Anikó pedagógussal

Október 14. 10.00: Kisgyermekkori krízisek: szeparációs szorongás, dackorszak stb. - beszélgetés Ujszászi Petra pszichológussal

Az első alkalmunkon megemlítünk egy új, óvodabővítésre irányuló kezdeményezést. Minden támogató aláírást szívesen fogadunk.

Gyertek el kisbabátokkal és alakítsuk együtt a klub további programját.

2011. május 20., péntek

Mit tudhatunk meg az írásunkból?

Előző alkalmunkon Schneider Éva grafológus volt a vendégünk. Beszélgettünk az írás kialakulásáról, az írás fiziológiájáról, a grafológia történetéről, az írásképről, mint tükörről. Arról is szó volt, hogy mit kereshetünk az írásunkban, hogyan vizsgál a grafológus. Mentális képességeinket, érzelmi-akarati életünket, önmagunkhoz való viszonyunkat, szocilabilitásunkat, energetizáltságunkat, munkamódunkat ismerhetjük meg írásunkból. A beszélgetés részletes összefoglalóját egy power point prezentációban olvashatjátok ide kattintva. A legizgalmasabb része a beszélgetésnek, a saját magunk által írottak elemzése volt. Vállalkoztunk arra, hogy egy egy oldalas szöveget megírunk, amit Éva elemez nekünk. Az elemzés természetesen négyszemközt folyt. Mindenki megdöbbenve jött ki a a négyszemközti beszélgetésről, mert annyira helytállóak voltak Éva írásunkból kiolvasott észrevételei. Nagyon tanulságos volt hallani, mit lát az írásunkból a személyiségünkről. Még a negatív jellemzőinket is úgy tudta láttatni, hogy az egyáltalán nem volt bántó vagy elszomorító, annál inkább elgondolkodtató. Bárki érdeklődhet Évánál, hogy elemezze írását. Elérhetőségei: Schneider Éva: 30/ 99-44-646; eschneider@freemail.hu

A következő, egyben a nyári szünet előtti utolsó alkalmunk most pénteken (június 3.) lesz a gyermekkönyvtárban. Gyertek el minél többen erre az alkalomra. Egyrészt sokan már jövőre nem tartanak velünk a gyermekük felcseperedése miatt, másrészt jó lenne egy kötetlen beszélgetést is folytatni szülői tapasztalatainkról, nehézségeinkről, örömeinkről. Kinek mi okoz gondot, ki talált rá már valami tuti módszerre az egyes nehézségek leküzdésében stb.
Beszélgessünk egy utolsót, érezzük jól magunkat.


A blogon nyáron is lesz egy-két bejegyzés, ha találok valami izgalmas, benneteket is érdeklő témát. Erről majd küldök értesítőt.

2011. május 13., péntek

Születés Ünnep

Kedves Édesanyák, Nőtársaim!

Engedjétek meg nekem, hogy ez az összefoglaló más legyen, mint a többi. Nem az elhangzottak összegzését találjátok itt, hanem az elhangzottak alapján támadt érzéseimből fakadó gondolataimat.
Köszönöm a veszprémi Lélek Éled Körnek, hogy van; hogy immár hetedik alkalommal szervez Születés Ünnepet a várandós és kisgyermekes édesanyáknak és családjaiknak.
Mit is jelent a Születés Ünnepe. Számomra azt jelenti, hogy a születés egy csodálatos Ünnep. A legfontosabb az életben, olyan, mint az esküvőm. Ünneplőbe öltöztetem a lelkem. Felkészítem a testem (kinek, hogy tetszik: masszázs, jóga, torna, illóolajok). Felkészítem a lelkem (kinek, hogy tetszik: szülésfelkészítő tanfolyam, meditáció, beszélgetések). Kiválasztom a helyet (kihez, milyen szemlélet áll közel: Veszprém, Fehérvár, Győr, Siófok, Budapest). VAN VÁLASZTÁSOM. Kiválasztom azokat, akiket szeretném, hogy ott legyenek (ki kivel érzi magát biztonságban: férj, orvos, dúla, bába, szülésznő). VAN VÁLASZTÁSOM. (Már Veszprémben is van mód dúlát és férjet egyaránt magammal vinni az apás szobába, ezt most mondta Turcsányi doktor.)
És mikor minden készen áll, mikor eljön az idő, akkor JELEN AKAROK LENNI. Az én testem, az én gyermekem fog megszületni, mert életem legfontosabb eseménye. Nem akarok róla lemaradni.
Szerencsére nem vagyok egyedül. Egyedül szülni nagyon- nagyon nehéz. Nagyanyám idejében voltak asszonyok, akik segítettek. Nekem is van egy asszonytársam, aki segít, A DÚLÁM.
Az a dolga, hogy engem támogasson a jelenlétével, a FIGYELMÉVEL. A tekintetemből tudja, hogy mit akarok. Vizet ad, ha szomjazom, masszíroz ha kérem, vagy csak hallgat és hallgatásával támogat. FELTÉTLENÜL BÍZIK BENNEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ. Háttal áll nekem. Nem látom. Ő lát engem. Látja, hogy görcsben vagyok. Lassan lazítani kezdi vállait, egész testét. Én nem látom őt, mégis önkéntelenül ellazulok. Misztikus kapocs, ami összeköt.
Ez az elengedés ideje. Mindent szabad kiengednem magamból. Minden, ami kijön, az segít elengedni és helyet csinálni a babának az útra. A pisi, a hányás, a sírás, az üvöltés – segítenek. Ez nem a fegyelmezettség ideje. Itt nincs helye a „szorítsd össze a fogad, kibírod” mondatnak. A jó segítő nem mondja, hogy mit csináljak vagy mit ne csináljak, hagyja, hogy a testem, az ösztöneim irányítsanak. A végső küzdelemben, ami nehéz és fájdalmas nekem és gyermekemnek, micsoda felemelő érzés, hogy együtt képesek vagyunk megcsinálni, én és az a kicsi születendő gyermek keményen, teljes erőből küzdünk. Eközben észrevétlenül teljes testi erejét felhasználva tartja és óvja a gátam a dúla.
Aztán egy robbanás, egy elementáris erő, elhozza ŐT: GYERMEK SZÜLETIK.


Karjaimban tartom, kicsiny kiszolgáltatott ember. Nagyon félelmetes, ami körülötte van, de mégsem fél, mert ÉN ÖLELEM. Testem hőmérséklete önkéntelenül emelkedni kezd, hogy melegítse őt, mellem édes táplálék illatát viszi a kis érzékszerveihez. El szeretnék venni tőlem, hogy pihenjek, hogy lemossák, megmérjék stb. NEM SZERETNÉM ADNI. Nem vagyok annyira fáradt, nagyon régóta várom ezt a pillanatot, nem akarok pihenni, nélküle semmit nem akarok. SZÜKSÉGE VAN RÁM, SZÜKSÉGEM VAN RÁ. Kinek van bátorsága kitépni az anya kezéből újszülött gyermekét? Senkinek.
Együtt vagyunk ketten egyek. Piciny szájával megtalálja a mellem, tudja, mit kell tenni, pedig senki nem tanította. Ha valami miatt mégsem sikerül az első mellretétel, ott a dúlám, aki kedvesen segít bennünket. A szemembe néz a gyermekem, mély sötét tekintete belém kúszik. Ismerkedünk. A máz lassan felszívódik, táplálja bőrét, a súlya nem változik, ráérünk később is megmérni, ha már hagytunk neki időt, hogy megérkezzen.
Ahogy így vagyunk együtt ebben a tökéletes békés pillanatban, tudom, hogy ez egy nagyon jó kezdet. Biztosan sok nehézség lesz az életében, de az is biztos, hogy az eleje csodásan sikerült, ebből meríthetek a későbbiekben. Születésének háborítatlansága és élete első pillanatainak meghittsége az egész életére, személyiségére kihat. Ezzel a méltó belépővel indulhat útjára. Születése egy valódi CSODA. Köszönöm Istenem.

Köszönöm Kovács Anikónak, Szabó Tányának, Mezei Orsinak, Perjés Dorkának, Jankovics Hajninak, hogy inspiráltak abban, hogy ezek a gondolataim megszülessenek.