A Karácsonyi szünet miatt most kicsit később sikerült összefoglalót készítenem az utolsó alkalomról. Mindenek előtt viszont szeretnék mindnyájatoknak Boldog Új Évet kívánni. Ez az új év is ígéretes témákkal kecsegtet, remélhetőleg mindenki talál benne számára érdekeset.
A soron következő alkalmunk január 13. (péntek) 10 óra lesz a szokott helyen a Gyermekkönyvtárban. A téma: kötetlen beszélgetés a Karácsonyról, kinek hogyan sikerült az Ünnepre való készülődés és maga az Ünnep "hajhullás" nélkül. Ki milyen tapasztalatot tud velünk megosztani a nyugodt, boldog ünneplés elérésére. Továbbá beszélgetünk arról is, kinek milyen téma lenne érdekes az új évben.
Január 27. (péntek) 10 óra: A reiki és a család - beszélgetés Kálazi Ágival, aki tradicionális reiki mester, tanár; Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület társelnöke, Életerő Egyesület elnöke
"Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik önmagunk és mások belső harmóniájának helyreállítására.
A reiki egyszerű és szelíd módszer a ma embere számára ezen igény kielégítésére.
Tudatosságunk növelésének csodálatos eszköze.
Lehetőséget kapunk általa, hogy jobbá, tisztességesebbé, másokkal szemben toleránsabbá, az Univerzum törvényei felé nyitottabbá váljunk. Segít elviselni, tudatosabban megélni a nehéz élethelyzeteket, enyhíti a stresszt, a szorongást,a depressziót, pozitív gondolkodásra indít."
Február 10. (péntek) 10 óra: Gyermeknevelés Gordon-módszerrel - beszélgetés Zachár Annával, aki az "Ovis leszek!?" című könyv szerzője, a Gordon & T.A. Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. munkatársa
Még egy közérdekű információra hívnám fel a figyelmet. Csípőn- és háton hordozást lehet tanulni Szabó Tányától január 9-én, hétfőn kb. 9.15-kor.
Ha van aki érdeklődne, ide írhat Tányának személyesen: tanyaszabo@yahoo.com, és itt olvashat a hordozásról és róla: www.hordozokendo.hu
Az előző alkalmunkon Bacsárdi Csilla pszichológus volt a vendégünk és a testvérféltékenység volt a téma. Először idéznék Csilla honlapjáról, ahol önmagát jellemzi. Számomra nagyon hiteles szakember képe sejlik fel a sorokat olvasván.
"Hiszem, hogy az ember szerethető, hogy szeretni, változni, fejlődni, megújulni képes. Hiszek a gyermekben, a fiatalban, a benne rejlő jóban.
Tudom, hogy az ember sérülékeny, gyarló, sebezhető, ám a megélt kínok, megharcolt küzdelmek erősítik, nemesítik, ahogy feltölti a kapott társas megerősítés, támogatás is.
Vallom a harmonikus férfi-nő kapcsolaton alapuló család, a családi kötődés mindenhatóságát, oltalmazó - védelmező - erőt adó szerepét.
Vallom, hogy önmagunk megismerése hozzásegít egy teljesebb, szabadabb emberi lét megéléséhez.
Pályámat tanárként kezdtem, szüntelen önképzéssel, tanulással töltöttem. Bár alkalom adtán ma is szívesen oktatok, mégis útmutató, tanító ember helyett inkább kísérő, segítő, gyógyító embernek tartom magam. Pszichológusi szemléletemet meghatározza az alma mater, a Károli Református Egyetem, mindenekelőtt prof. Dr. Bagdy Emőke humánuma, szakmaisága, példája. Munkám során arra törekszem, hogy szakmai tudásom folyamatos bővítésével és állandó szupervízióval minél sokoldalúbban segíthessek a hozzám fordulóknak"
Mindenki figyelmébe ajánlom Csilla honlapját is. Itt számos hasznos információt találhattok:
http://www.pszichovita.hu
A beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy vajon mi lehet az ideális korkülönbség testvérek között. Csilla megfogalmazta, hogy ezt természetesen nem lehet konkrétan megfogalmazni, de az előnyöket, hátrányokat össze lehet vetni. Az egy éves korkülönbség azért nehezíti meg a család életét, mert az első év a szoros kötődés kialakulásának időszaka anya és gyermek között, ha ekkor születik a testvér, az komoly kihívás anyának és gyermeknek is. A két éves korkülönbség azért lehet nehézség, mert ez a dackorkorszak kezdete. Ilyenkor a gyermek keresi saját határait, dacol mindennel és mindenkivel, így a testvér megjelenésére is rendkívül érzékenyen reagál. A három éves korkülönbség és az attól nagyobb már kedvezőbb lehet.
A testvérféltékenység nem kóros személyiség tünet. Minden (főleg elsőszülött) gyermek féltékeny a testvérére. Ez teljesen normális, egészséges reakció. (Nekem a kedvenc példám: a férjed hazahoz egy második feleséget és azt mondja neked, hogy szeresd. Hogy menne?)
Minden gyermekben másképp zajlik a testvérére való féltékenység. Van, aki az anyát büntet, van, aki a testvért és van olyan is, akin szinte semmi nem látszik, hiszen magában folytja el. Ezen kívül is számos reakció lehet még.
A gyermeken tehát eluralkodik a félelem, hogy ővele már senki nem törődik, őt már talán nem is szeretik a szülei, és emiatt dühös lesz a kistestvérre, a szülőkre, az egész világra, ezért hisztizik, szófogadatlan, üt-vág, tombol.
Mit tehetünk?
1. Próbáljuk átérezni gyermekünk helyzetét, és igyekezzünk megkönnyíteni számára a kistestvér elfogadását azáltal, hogy nem állandóan az érkező kis jövevényről beszélünk, és nem figyelmeztetjük előre, hogy: "Nagyon kell majd rá vigyázni! Nem szabad hozzányúlni! Nagyon csöndben kell majd lenni körülötte! Szeretni kell ám a kistestvért!", stb.
2. Készítsük föl arra, hogy néhány napig anya bent lesz a kórházban, és addig apa vagy a nagyszülők lesznek vele, de ha már anya és a kicsi hazajönnek, akkor újra együtt lesz a család. Beszéljünk arról is, hogy miért kell a kórházba menni, sőt esti mese gyanánt is mondhatunk hasonló témájú történetet a szülés előtti időszakban. A történet lényege azonban az legyen, hogy az anyukának nagyon hiányzott a nagyobbik gyermeke odabent a kórházban is, és rendkívül boldog volt, amikor újra együtt lehettek!
3. A kicsi megszületése után ügyeljünk arra, hogy a nagyot soha ne tiltsuk ki a szobából, ne ripakodjunk rá, ha valamivel hangoskodik, hanem szeretettel, kedvesen beszéljük meg vele, hogy az adott viselkedés miért okoz gondot. Amíg a picurit szoptatjuk, addig ő is ott lehet, együtt verset mondhatunk, énekelhetünk, ill. anya másik oldalához ő is odabújhat. Így nem érzi magát kirekesztettnek, elhanyagoltnak. Feladatot is kaphat, például mindig ő hozhatja oda a textilpelust a büfiztetéshez.
4. Ha rokonok/ismerősök érkeznek babalátogatóba, akkor a nagyobbik gyermeknek is hozhatnak ajándékba valami apróságot, hozzá menjenek oda, őt csodálják meg először, vagy hallgassák meg milyen új verset tanult az óvodában, stb., mert ez a kicsinek semmilyen problémát nem okoz, ám nagymértékben hozzájárul a nagy lelki békéjéhez. Fordított esetben azonban elsőszülöttünk nagyon elhanyagoltnak és szomorúnak érezheti magát, melynek következménye az lesz, hogy rosszalkodással, durvasággal próbálja kivívni figyelmünket.
5. Szervezzünk kettesben olyan programokat (amikor a kicsi alszik, és a nagyi vagy az apu tud rá vigyázni), amelyek az ő életkori igényeinek megfelelőek, élményteliek, vidámak, mert ezek mindkettőnket feltöltenek. Fontos, hogy ezeken a programokon a kicsi ne legyen ott, még úgy sem, hogy a babakocsiban alszik. Ugyancsak fontos, hogy az apával is legyenek olyan programok, ahol csak ők kettesben vannak jelen. Ezt olykor nehéz megoldani, de ha egy kis idő is jut, amit a szülővel kettesben tud tölteni minden nap, annak a hatása óriási.
6. A régi megszokott szertartásokat tartsuk meg! Ha eddig minden este az anya mesélt, akkor ennek ezután is így kell lennie. Az esti összebújás egyébként is nagyon fontos, ebben a megnyugtató együttlétben könnyebben megnyílnak a gyerekek, elmesélik mitől félnek, mi bántja őket.
7. Fokozzuk a testi kontaktust igénylő játékokat! Csiklandozós, gyömöszölős, ölbe vevős játékokra ekkor fokozottan szüksége van elsőszülöttünknek, hiszen azt látja, hogy a kicsit is gyakran felvesszük, dajkáljuk, s ez neki is jár.
8. Ne lepődjünk meg, ha a nagyobb is újra bepisil, bekakil, esetleg hisztisebb lesz. Az új változások gyakran eredményezik, hogy a gyermek egy átmeneti ideig visszaesik egy korábban már elhagyott fejlődési szintre. Ilyenkor el kell fogadni őt így is, legyünk türelmesek és megértőek, a szidás csak ront a helyzeten. Azt is vegyük figyelembe, hogy a nagyobb azt látja, hogy a kicsinek is szabad bekakilni, bepisilni, sírni, ordítani, és őt senki nem szidja meg emiatt, hanem még dajkálják is. Természetes, hogy ő is megpróbálja ilyen módon megszerezni az anya figyelmét, törődését. Ha szeretettel, türelemmel vagyunk iránta, akkor ezek a tünetek pár héten belül rendeződnek.
9. Gyakran előfordul, hogy a testvérféltékenységnek a 8-10. hónapig semmi jelét nem tapasztaljuk. Ekkor azonban a kistesó is elkezd közlekedni a lakásban, egyre aktívabb, rengeteg törődést, odafigyelést igényel. Nagyobbik gyermekünk esetleg csak ekkor kezdi "betolakodónak, idegesítőnek" érezni a kicsit, aki folyton láb alatt van, szétrombolja az építményeit, széttépi, összefirkálja a rajzait, könyveit, stb. Természetes, hogy nagyobbik gyermekünk dühös, és olykor látni sem akarja a kis rombolót. Ezeket az érzéseit is el kell fogadnunk, és törekednünk kell arra, hogy az ő érdekeit is megvédjük a kicsivel szemben, tehát érdemes megbeszélni, hogy mikor mehet be a kicsi a nagyobb szobájába és mikor nem, melyik játékokat vagy könyveket kell olyan magasságba menekíteni, hogy a kicsi ne tehessen bennük kárt.
10. Ha a nagyobb megüti a kicsit, az természetesen nem elfogadható módja a nemtetszés kifejezésének. Gondoljunk arra, hogy mi magunk, modellként szolgálunk gyermekeink számára, tehát ha nagyobbik gyermekünk kezére, fenekére gyakran rácsapunk, abból nem azt fogja megtanulni, hogy ezt vagy azt a dolgot nem szabad csinálni, hanem azt, hogy ha anyának vagy apának valami nem tetszik, akkor üt, tehát ha nekem sem tetszik valami, akkor én is ütök - gondolhatja ő, és így adott esetben megüti a kistesót. Fontos, hogy azt lássa a gyermek, hogy a düh és harag is elfogadható emberi érzelmek, de kiélésüknek egyéb módja is létezik, mint a másoknak való fájdalom okozása. (Pl. ha valaki dühös, akkor vonuljon félre, és várja meg, míg lehiggad, és tud szépen, nyugodtan együtt lenni a többiekkel.)
11. Ne mindig a nagyobbat szidjuk le! A kicsik ugyanis hamar rájönnek, hogy ha ők sírnak, akkor az anya azonnal ugrik, és máris a nagyobbat szidja. Ezt jól ki is tudják használni, és ha nem tetszik nekik valami (nem kapják meg az értékes könyvet vagy nem rombolhatják szét az új építményt), akkor egyből ordítanak, mint akit nyúznak, mi pedig berontunk, és egyből nekiesünk a nagyobbiknak. Érdemes előbb megkérdezni, hogy mi is történt valójában. Nagyobbik gyerekünk ugyanis gyakran kerülhet az ártatlanul megbüntetett gyermek helyzetébe, ami nagymértékben rontja a kettőnk közti érzelmi kapcsolatot.
12. Nem esett szó még a harmadik gyermek érkezéséről. Ilyenkor a középső, ún. "szendvics gyerekek" kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Az elsőszülött mindig is fel fogja hívni magára a figyelmet, a kicsi pedig oly kiszolgáltatott. A középső kapja a legkevesebb figyelmet. A megoldás itt is a személyre szóló figyelem, a saját idő a szülővel kettesben minden egyes gyereknek járjon.
Felmerült az a kérdés, hogy mikor forduljunk segítséghez. Csilla javaslata, hogy minél korábban, ha valami szokatlant észlelünk. (pl. nem beszél a gyermek, pedig életkorából fakadóan itt az ideje) legfeljebb a szakember megnyugtat minket, hogy nincs okunk aggodalomra.
Az is kérdés volt, hogy a gyermeket vigyük-e vagy mi magunk menjünk. Csilla a szülőkben gyökerezőnek látja a probléma megoldását, így ő a szülőnek javasolja, hogy keresse fel a szaksegítséget.
A testvérféltékenység tehát teljesen természetes, minden családban előbb-utóbb előforduló jelenség, de ezzel együtt is lehet nagyon jó és szoros érzelmi kapcsolat a testvérek között.
Mindenkit szeretettel várunk a következő alkalomra. Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját.
Livi, Emma, Sára
