2014. december 12., péntek

A Szentkirályszabadjai Családi Napközi bemutatkozása

Decemberben Kovácsné Szabó Csilla volt a vendégünk, aki a hamarosan induló családi napközit mutatta be nekünk.
Csilla szociálpedagógus, családanya. Szentkirályszabadján hozta létre a Napraforgó ház családi napközit, amely 2015. január közepén nyitja meg kapuit. Pályázat segítségével, magánúton indította el vállalkozását, vagyis nem önkormányzati fenntartású az intézmény.
A mindennapos tevékenység fő része a játék lesz, irányított tevékenységekkel egybekötve. Mindennapos lesz a zenehallgatás a játékidő alatt. Nem a gyermekmegőrzés lesz a fő cél, hanem együttes, fejlesztő játékok segítségével a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlesztése. Ars poetica-juk: „Sokat játszanak, de irányítva, hogy a gyermek azt érezze, hogy ő találta ki, ő fedezte fel.” A tudatos nevelésre nagy hangsúlyt fordítanak, pl. szelektív szemétgyűjtés, energiatakarékosság. Kizárólag szakemberek foglalkoznak majd a gyerekekkel, minden pedagógusnak más-más az erőssége (pl. kézműveskedés, matematika).
A napközi elhelyezkedése optimális: csendes környezetben, zöld övezetben terül el, a közelben található játszótér, kerékpárút, erdészház, kirándulóhely, lovarda. Udvarában kis kertet hoztak létre, ahol a gyerekekkel együtt fognak kertészkedni.
Lehetőség lesz logopédiai szűrővizsgálatra is.

Technikai információk:
A tervezett nyitva tartás: 7.3017.30 lesz, de ez később igény szerint változhat.
A 2015-ös év 3 részből fog állni:
jan. 1jún. 30.: I. szemeszter
júl. 1aug. 30.: nyári időszak
szept. 1dec. 31.: II. szemeszter
Később valószínűleg áttérnek a tanévhez igazodó rendszerre.
Korosztály: 03 éves korig járhatnak ide a gyerekek, utána óvodakötelesek lesznek. Lehetőség szerint viszont azt kérik, hogy 1 éves kor alatt csak akkor írassanak be gyerekeket, ha nagyon szükséges, és nincs más megoldás. Ha a gyermek betöltötte a 3. életévet, és már csak 1-2 hónap van hátra az óvodakezdésig, akkor arra a rövid időre még maradhat.
Csoportok:
2 csoport indul, melynek maximális létszáma 7-7 fő
- Ringató csoport: 0-2 éves kor
- Rügymozdító csoport: 2-3+ éves kor

Felszerelés: mindent biztosítanak (ágynemű, törölköző, pelenka, popsitörlő, popsikrém stb.), kizárólag a személyes tárgyakat kell a szülőnek hoznia (cumi, cumisüveg, maci).
Térítési díj: az I. szemeszterben 15.000 Ft/hó lesz, a nyári időszakban ez valamivel többe fog kerülni erről majd időben tájékoztatnak.
A pályázat lejárta után állami normatívára lesznek jogosultak, ez viszont azt vonja magával, hogy a térítési díj megemelkedik. Most még pontosan nem tudják, hogy mekkora lesz, de előzetes információk szerint 35.00040.000 Ft/hó árral kell számolni.
Félnapos rendszerbe való beíratás esetén a térítési díj változatlanul 15.000 Ft lesz.
Térítési díj visszafizetése: ha egy gyerek egy hónapban egy hétnél kevesebbet hiányzik, nincs mód a visszafizetésre. Egy hétnél hosszabb hiányzás esetén részarányosan megtérítik a díjat, ami azt jelenti, hogy azt a következő havi díjból kompenzálják.
Étkezés: a közeli óvodában főznek, onnan hozzák az ebédet. Házias, egészséges étrendet biztosítanak. Napidíj: 532 Ft/fő ez napi öt étkezést foglal magába: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna + gyümölcs.
Egyéb szolgáltatások:
- Alkalmi gyermekfelügyeletet is vállalnak, ennek a díja 800 Ft/óra. Később bérletrendszer is lesz erre vonatkozóan, illetve testvérkedvezményt is igénybe lehet majd venni.
- A nyári időszakban táborokat is szerveznek, ahol testvéreket is fogadnak majd.
- Zsúrok, rendezvények megszervezését is vállalják – az árat minden esetben személyes egyeztetés alapján határozzák meg.
Januárban tartanak majd egy nyílt napot, ennek a pontos időpontjáról később tájékoztatnak.
Jelentkezés: e-mail-ben a gyermek nevének, korának, lakhelyének megadásával legkésőbb jan. 9-ig. A most beiratkozók a későbbiekben folyamatos kedvezményeket kapnak az árakból!
Elérhetőségek:
Kovácsné Szabó Csilla
20/480-5136
88/780-266
Szentkirályszabadja, Erdő sétány 2/a



2014. november 28., péntek

Szülők iskolája - Dr. Földes Petra: Családban élni...Miben és hogyan jelent erőforrást a család a családtagokank?




Kicsik és nagyok, férfiak és nők, és a család
Bár az együttélés általában kétgenerációs, a család érzelmi értelemben többgenerációs – hiszen a felmenőknek a fiatalok jelentik a családjukat!
A gyerekeknél és az időseknél elsősorban ebben az érzelmi kötődésben van a család varázsereje – az egészséges családról beszélünk!!!
      A kicsiknél az egészséges kötődés, és így a kiegyensúlyozott felnőtt élet záloga
      Az időseknél védőerő az időskori depresszióval szemben, valamint segít a betegségekből (fizikai is!!!) történő gyógyulásban, a legnehezebben a családból kihullott emberek gyógyulnak!!!
      A férfiak számára hallatlan nagy védőerő a jó házastársi kapcsolat!
      Mindkét nem számára jelentős védőerő a jó kapcsolat a gyerekekkel
…Azonban az árat meg kell fizetni: a 45 évesnél fiatalabb gyermekesek rosszabbnak látják az életminőségüket, mint a gyermektelenek (főképp a nők) – ugyanakkor viszont a gyesen lévő kismamák a legboldogabbak


Összefüggések az értékrenddel
Norvégiában, ahol a nemek közötti egyenlőség megvalósításában talán legeredményesebbek voltak, ez mind a férfiak, mind a nők várható élettartamának növekedésével együtt járt, miközben a termékenységi mutatók tekintetében ma Európában az egyik legjobb helyet érték el. Ez a példa arra mutat, hogy a női értékrend részleges átvétele, a férfiak családban betöltött szerepének erősítése védő tényező mind a férfiak, mind a nők életkilátásai, valamint a demográfiai krízis megoldása szempontjából.
Az élet értelmébe vetett hitet életkortól, nemtől és iskolázottságtól szinte független lelki és testi egészségi védőfaktornak találtuk. Ez azt jelenti, hogy azonos életkörülmények között a társadalmi átalakulás negatív hatásai sokkal kevésbé érintik azokat, akik úgy érzik, életüknek van értelme. Akire ez a lelkiállapot jellemző, ugyanolyan egészséges marad alig iskolázott parasztemberként, mint a legmagasabb végzettségű egyetemi professzorként.
…de hogy is állunk az élet értelmével? – értékrend Magyarországon

Nemzetközi összehasonlításban
Mi, magyarok, a nyugat-európai nem posztszocialista országok átlagához viszonyítva:
• kevésbé tartjuk fontosnak a civil és politikai szabadságjogokat;
• kisebb mértékű a mindennapi aktív politikai szerepvállalásunk;
• kevésbé toleráljuk a másságot;
• értékszerkezetünkben kisebb szerepet játszanak az önmegvalósítási értékek;
• kevésbé bízunk másokban.
Jólét nem egyenlő jól-lét!
A nyugati civilizációk már rég tudják, hogy a fogyasztási színvonal nem azonosítható a jól-léttel!
A jól-lét a pozitív érzelmi állapot, aminek alapja az önazonosság.
Összetevői:
      Koherencia (rendben vagyok azzal, hogy ez az életem)
      Az élet értelmébe vetett hit
      Erős társas kapcsolatok
      Bizalom
      Együttműködési készség
      Tolerancia
      Hatékony megküzdési készségek
Az a jó világ, ami ebben tudja erősíteni az embereket!
Az élet értelme…
Az emberi lét mindig is túlmutat önmagán, valamire, ami nem önmaga, valamire vagy valakire: egy értelemre, amit érdemes beteljesíteni, vagy egy másik emberi létre, amellyel szeretettel találkozunk. Egy ügy iránti szolgálatban vagy egy személy iránti szeretetben az ember önmagát teljesíti ki. Minél inkább feloldódik a feladatában, minél odaadóbb a partnerével szemben, annál inkább ember, annál inkább lesz önmaga. Önmagát megvalósítani tehát igazán csak abban a mértékben képes, amennyire megfeledkezik önmagáról és túllép önmagán