Kisgyermekkori krízisek: szeparációs szorongás, dackorszak

Legelőször szeretném felhívni a figyelmeteket a következő alkalmunkra, ami most pénteken (október 28.) lesz.
Miért van óriási kihatása a születésnek és az első életévnek az ember egész életére? - beszélgetés Szabó Tányával és Kovács Anikó dúlával. Mindkét előadó személyisége, szemlélete nagy hatással volt rám és gyermeknevelési gyakorlatomra.

Előző alkalmunkon a kisgyermekkori krízisekről: a szeparációs szorongásról és a dackorszakról beszélgettünk. Köszönjük, hogy sokan eljöttetek és hozzátettétek a saját történeteiteket, ami mindannyiunk számára hasznos és tanulságos volt.


A kisgyerekkori krízisek zöme életkori sajátosság. Az embergyerek koraszülöttként jön világra, más "emberszabásúakhoz" képest. A várandósság kb. 18 hónap volna ideálisan, de anatómiai okokból az embernek meg kell születnie 9 hónaposan. Ebből kifolyólag a születést követő első 9 hónapban szoros testkontaktust kíván még a baba.
Kb. 9 hónaposan érkezik el a mászás, kúszás ideje, amikor már elmegy az anyától, mindent felfedez és úgy érzi, mindenre képes. DE! evolúciós örökségként szeparációs szorongás is megjelenik, hiszen a dzsungelben túl messze sem merészkedhetett az anyjától.
18 hónapos korában újra jön egy nagyobb hullám: a mindenhatóság érzése, és a mindent "én egyedül" - kívánsága konfliktusba kerül az egyre gyakoribb kudarcélménnyel. Mivel kevés a sikerélmény, és szeretne mindent egyedül, de mégsem tudja - ez az alapja a dackorszaknak, ami kb. ebben az időszakban indul.
Ekkor jelenik meg a szeparációs szorongás második nagyobb időszaka, ez szokott az anyákban is nagyobb konfliktust okozni, hiszen ekkor már ők is kicsit felszabadultabbnak érzik magukat, kicsit magukkal is foglalkozni tudnának, kevesebb a szoptatás, egy-két órára másra is hagynák a babát, és erre a gyerek állandóan a "szoknyájukon ül". A gyereknek sem könnyű és az szülőknek is nehéz ez az időszak.

Ettől kezdve egy állandó hullámvasút az élet: az önállóbb korszakok (egyre messzebb mer menni a gyermek) és a bújósabb korszakok váltakoznak. Az első korszakok egyre hosszabbak, a második korszakok egyre rövidebbek. Ezek a "korszakok" lehetnek akár hetek, napok, de akár egy-egy napon belül is megfigyelhetők. Nekünk szülőknek kell tudatosítanunk magunkban, hogy ez normális, természetes, és türelmesen támogatni csemeténket a fejlődésben.

Az életkori okok mellett persze vannak krízis erősítő faktorok is: kistestvér érkezése és a közösségbe kerülés - mindkettő külön-külön is hatalmas téma.

A hisztiről egy kicsit bővebben beszélgettünk. A gyermek ebben az időszakban mindenre "nem"-mel válaszol, ha nem az történik, amit ő akar, földhöz veri magát stb. Ha számára kellemeset kívánnak tőle, azt is megtagadja.

A hiszti előjelei

Van néhány tényező, amelyek jelenléte estén nagyobb esély van a hiszti kirobbanására:

 Célja lehet a figyelemfelkeltés: bár az elején a gyerek nem e célból kezd el hisztizni, de ha egyszer-kétszer a hisztijével elérte, hogy jobban felkeltse környezete figyelmét (akár pozitív, akár negatív értelemben), kedvet kap annak megismétlésére.

 Jelezheti a függetlenségi törekvéseit, azaz az akaratát.

 Oka lehet a gyerek frusztrációja: például a kétéves körüli gyerek még messze nem tudja olyan pontosan kifejezni magát, mint azt szeretné, és nem mindig sikerül megértetnie magát a környezetével. Továbbá, az is előfordulhat, hogy a gyereket meglévő képességei korlátozzák valamely tevékenység sikeres kivitelezésében. Az így kialakuló sikertelenségérzés, frusztráció torkollhat hisztibe.

 Oka lehet a féltékenység (testvér, játék iránt egyaránt).

 Fáradtság, éhség esetén még könnyebben kirobban.

 Idegen környezetben, a megszokott rutin felborulása esetén is nagyobb az esély rá.

Könnyebb megelőzni, mint leállítani

 Érdemes odafigyelni azokra az ismétlődő előjelekre, amelyek általában meg szokták előzni, és a következő alkalommal ilyenkor közbelépni.

 Próbáljunk meg nem mondani „nem”-et. Használjunk helyette inkább olyan kifejezéseket, mint: „Majd később megkapod” ahelyett, hogy „Nem kaphatod meg”.  Vagy: „Holnap amint felkelsz, játszhatsz tovább, de most le kell feküdnöd”, ne pedig azt, hogy „Most nem játszhatsz, sipirc az ágyba”. Vagy “Jó, majd később”, vagy „legközelebb mehetsz” – egy számára durva „nem” helyett.

 Figyelmeztessük előre. Adjunk a gyereknek elég időt, és jó előre figyelmeztessük, ha új tevékenységbe akarunk kezdeni vele. Például így: „Öt perc múlva fürdened kell”; vagy „Tíz perc múlva el kell raknunk a játékokat, és le kell feküdnöd”. Legyen ideje rákészülni lélekben, még ha az időtartam hosszát nem is érti még.

 Elterelő hadműveletek alkalmazása. Amikor a hiszti előjeleit érezzük a levegőben, alkalmazzunk figyelemelterelést, illetve helyettesítsük az óhajtott tárgyat, vagy cselekedetet valami mással, elérhetővel, pillanatnyilag is megtehetővel.

Fedezzünk fel szabályszerűséget. Ha a gyermek gyakran hisztizik, próbáljunk meg szabályszerűséget felfedezni abban, hogy pontosan mi történik a hiszti kitörését megelőzően, és hogy milyen körülmények között veszíti el türelmét, hátha sikerül megtalálni a gyakori kitörések okát, ami lehet például a fáradtság. 

Mit tehet a szülő, ha már kitört a hiszti?

 Semmiképpen ne kérleljük ilyenkor a gyereket. Például az utcán fagylaltért toporzékoló gyereknek lehetőleg ne vegyük meg a fagylaltot azért, hogy az emberek nehogy megszóljanak. Ezt viseljük el. Ha megvesszük másért vegyük meg, mert szoktunk ilyenkor venni, csak most a sietségünk miatt akartuk továbbcibálni.

Kezeljük humorral a meleg helyzeteket. Nevessünk és mondjuk ezt: „Jaj, ne, ha te lefekszel a földre, akkor nekem is le kell feküdnöm!” Csiklandozzuk meg e gyereket, ha már kezd lefele görbülni a szája – ez gyakran beválik!

 A hiszti idejére tartózkodjunk a gyerekkel azonos szobában.

 A hiszti elmúltával feltétlenül üljünk le beszélgetni a gyerekkel, szavakkal is megerősítve benne, hogy ilyen fajta viselkedéssel nem hat ránk, viszont ha képes kordában tartani ezeket a kirohanásait, ránk mindig számíthat. Továbbá mondjuk el neki, hogy tiszteletben tartjuk az érzéseit, a haragot is beleértve és segítünk neki abban, megtanítjuk, hogy szóban is kifejezze ezeket. (Természetesen mindezt ne egy másfél évessel tegyük.)

 Soha ne büntessünk meg egy hisztiző gyermeket – ha a szülő erővel meg akarja törni, kétfajta eredményt érhet el: a gyerek minden alkalommal makacsabb lesz, szinte rászokik a "nem"-re; vagy pedig akarata sorvad, "engedelmes, jó gyerek"-ké gyávul, akinek nincs semmiféle önálló szándéka. Az akarat megtörése az alattvalóvá nevelés eszköze, az öntudatos, valósághoz ragaszkodó állampolgárrá nevelés ellentéte.

 Újra meg újra gondoljuk át, vajon muszáj mindent, amit eddig megtiltottunk neki, megtiltani. Például a ruhaválasztásban a gyerek maga is beleszólhat, természetesen nem engedjük ki télen rövidnadrágban, de a lehetőségekhez mérten próbáljuk az ő véleményét is figyelembe venni, és ezzel csökkenteni a kényes helyzeteket. Adjunk neki több teret, és lehetőséget arra, hogy felfedezhesse a körülötte levő világot. Valamint legyenek vele szemben reális elvárásaink, egy gyerek nem viselkedhet felnőtt módjára.


Végül pedig: soha ne szégyelljük, ha gyerekünk a család, vagy épp idegenek előtt kezd hisztizni. A hiszti ebben az életszakaszban természetes jelenség, és nem utal sem a szülő nevelési hiányosságaira, sem pedig a gyerek jellemhibáira. A kitartó nyugalom, a halk hang általában megnyugtatja még a toporzékoló gyermeket is, főként ha a figyelmét is el tudjuk terelni valamivel.

A beszélgetésünk alapja: Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1. című könyvének ide vonatkozó fejezete, valamint Csősz Réka pszichológusnak a Babafalva hírportálon adott interjúja volt.


Következő alkalmunk:
Október 28. 10.00: Miért van óriási kihatása a születésnek és az első életévnek az ember egész életére? - beszélgetés Szabó Tányával és Kovács Anikó dúlával.

Novemberben kapcsolódunk az országos Babahordozási hét eseménysorozathoz, így klubunk témája:
November 11. 10.00: A hordozás jelentősége a gyermek életében - beszélgetés Szabó Tánya babahordozási tanácsadóval és Vásárhelyi Annával, a veszprémi babahordozó klub vezetőjével.


Még egy információt szeretnék közzé tenni. Geréd Bakó Tünde szervezésében ortopédiai fejlesztés indul kisgyermekeknek Almádiban. Várják a jelentkezőket. Akinek kérdése van, nálam megtalálja Tünde telefonszámát.


Gyertek el kisbabátokkal, alakítsuk együtt a klub további programját.

Dackorszak és szobatisztaság

Május 17.-én Ujszászi Petra pszichológus volt a vendégünk, aki a veszprémi Lélek Éled Kör vezetője. A téma, amiről beszélgettünk a dackorszak és a szobatisztaság volt. Dackorszaknak az 1-3 év közötti időszakot nevezzük. Ezeket az éveket a váratlanul előtörő heves érzelmi megnyilvánulások jellemzik, és a belőlük keletkezett konfliktusok nemcsak a szülőknek megterhelők, hanem a gyermeknek is. A gyermekek két dologtól szoronganak rendkívüli módon: ha túlzottan, korlátozzák őket (ilyenkor kétségbeejtően gyámoltalannak érzik magukat), vagy ha túl megengedők a felnőttek (ilyenkor nem érzik magukat biztonságban, mert nem világosak számukra a felnőttek szándékai). Petra elmondása szerint egy éves kor környékén az önálló helyváltoztatás képességének megjelenésével nő a gyermekben a vágy, hogy a felnőttek segítsége nélkül végezze el a cselekvéseket. Ettől önállóbb lesz, emelkedik önbizalma. Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyeket nem tud a felnőttek segítsége nélkül ügyesen és jól megoldani. Bizonyos területeken a szülők nem engedhetik meg neki az önállósulást a károsodás veszélye nélkül. Az egészen pici gyermekek még nem értik a tiltást, illetve a tiltás magyarázatát, de érzik és értik a szülő hangsúlyát, illetve mondanivalójának érzelmi színezetét. A gyermek azért győzi le fokozatosan ösztöneit, mert szüleinek akar örömet szerezni. 3 éves kora körül nő az önállósága, kevésbé függ a szüleitől. Emiatt csökken a türelme önmagával szemben, tehát nem viseli el, ha valami nem sikerül neki. A környezetével szemben is türelmetlen, ha túl soknak, értelmetlennek érzi a tiltást, vagy ha éppen kialakulóban lévő önállósági törekvéseiben gátolják. A türelmetlenség miatt dacossá válik. A dacos viselkedést a függetlenségre vagy önállóságra való törekvés megakadályozása, továbbá a kitűzött cél és a korlátozott lehetőségek közti súlyos konfliktusok váltják ki.

A már kialakult dacreakciók megoldásánál nehéz helyzetben vannak a szülők. Nem célravezető, ha a tekintélyük érvényesítésével próbálják megoldani a problémát, de az sem, ha egyáltalán nem avatkoznak be. Biztosítanunk kell a gyermeket, hogy megértjük az érzéseit, de egyúttal közölni kell vele, hogy a viselkedését ennek ellenére sem fogadjuk el.

A tűzoltásnál azonban sokkal jobb a megelőzés:

- ha lényegtelen dolgokat nem tiltunk meg, vagy azt mondjuk meg a gyermeknek, hogy mit csináljon, és nem azt, hogy mit ne;

- ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe a gyermek akaratával, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyermeknek ezt vagy azt;

- ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép;

- ha az utasításokat nem általánosságban adjuk meg (például ne rosszalkodj), hanem egyértelműen megfogalmazzuk, mit várunk;

- ha személyes példánkkal ösztönözzük a gyermeket;

- ha a gyermek életkorától függetlenül mindig készek és képesek vagyunk beismerni hibáinkat.

A szobatisztaság kérdésében Petra hangsúlyozta: fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy egy képességről van szó, amely fokozatosan megérik minden gyermekben. Amikor szobatisztaságra neveljük a piciket, pusztán ahhoz segítjük hozzá őket, hogy egyre biztosabban gyakorolják e testi folyamataik feletti uralmat. Bizonyos fokú érettség kell ahhoz, hogy egy kisgyermek képes legyen érzékelni az ingert, tudja ezt időben jelezni, és hogyha szükséges, vissza tudja tartani. Az idő előtt szobatisztaságra szoktatott gyermekek esetében ez a funkció bizonytalan, labilis alapokon nyugszik, ezért az őt érő hatások sokkal könnyebben megzavarhatják, mint a saját ritmusukban szobatisztává vált gyermekeket. Bár minden gyermek más, és a szobatisztaságot is eltérő időpontban és eltérő tempóban érik el, azt megkockáztathatjuk, hogy másféléves kor előtt nem érdemes elkezdeni a szoktatást. Vannak gyermekek, akik később érnek el erre a szintre, de ez nem ad okot aggodalomra. Balesetek természetesen még évekig előfordulhatnak, különösen betegségek vagy nagyobb lelki megpróbáltatások idején - ez természetes. Hogyha a balesetek száma megsokasodik, netán folyamatossá válik, ez mindig fontos jelzés, és érdemes vele foglalkozni. A funkció biztos gyakorlásán kívül a gyermek szándéka is igen fontos tényező: amellett, hogy már képes bilibe vagy vécébe végezni a szükségét, kérdés, hogy hajlandó-e erre. Ebben a korban a gyermekek számára nagyon fontos, hogy minél többször megélhessék, hogy önállóan dönthetnek, irányíthatják a körülöttük zajló eseményeket, hogy úgy alakul a világ, ahogy ők szeretnék. Mindebből nyilvánvaló az is, hogy ha nyomást gyakorolunk a kisgyermekekre ebben a kérdésben, könnyen előfordulhat, hogy éppen a szándékainkkal ellentétes hatást váltunk ki. Fontos, hogy ebben az időszakban sehonnan ne érezzen kényszert a gyermek. Nincs előírt módszer a szobatisztaságra való szoktatásban, ám van néhány megfontolandó szempont. Ahhoz, hogy ez a funkció jól működjön és biztossá váljon, szeretetteljes, megengedő, nyugodt családi légkörre van szükség. Ehhez az kell, hogy a szülő bízzon gyermekében, engedje benne megérni ezt a képességet. Hogyha látjuk rajta, hogy mennie kell, kérdezzük meg, hogy akar-e a bilire vagy vécére ülni, de nem baj, hogyha nem akar. Ha bepisil vagy bekakil a szoktatás során, soha ne szidjuk meg, ne nehezteljünk rá, higgyünk abban, hogy amikor képes lesz rá, meg fogja tenni. Ilyenkor teljes lelki nyugalommal tegyük tisztába, és mondjuk el újra, mi az, amit várunk tőle, és azt, hogy egy nap majd nagyon fogunk örülni, amikor előre szól, netán maga ül a bilire. A pozitív megerősítés ezúttal is nagyon motiváló - minden esetben dicsérjük meg, legyünk rá büszkék, amikor szól vagy bilibe végzi a szükségét. Nem kell eltúlozni az örömöt sem, de fontos, hogy érezze, ha ezt így csinálja, szüleinek megelégedettséget okoz.