Szülőtréning

Szülőnek lenni nehéz. Mindenki érzi, tudja, akinek van gyermeke. Ismerősek-e az alábbi idézetek:
" Először mindig engedek, aztán dühös leszek rá. Akkor meg parancsolgatni kezdek, ezért meg magamat utálom."; "Nem akarom azokat a hibákat elkövetni, amiktől én úgy szenvedtem gyerekként."; "Addig tűrök, míg nem bírom tovább, és odacsapok."

Hogyan lehet véget vetni a háborúzásnak szülő és gyermek között? Miről beszéljünk, ha nekünk van problémánk? Mire figyeljünk, ha a gyermekünk gondban van? Hogyan lehet vesztes nélkül megoldani a konfliktusokat? Hogyan lehet elérni a családi kapcsolatok harmóniáját?

A szülőket gyakran vádolják, de nem képzik. A Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása a TÁMOP 5.2.5./A-10/2-2010-0036 program keretében a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ szervezésének köszönhetően az almádi Baba-mama klub tagjai részt vehettek egy 30 órás Thomas Gordon módszerén alapuló szülőképzésen, ahol elsajátíthattuk az eredményes szülői kommunikáció módszereit, hogy "elég jó" szülők lehessünk. A módszerek segítenek eligazodni dacos kicsikkel és ellenálló kamaszokkal egyaránt. A programot vezető tréner, Kozma Marcsi személyében egy nagyon melegszívű, ugyanakkor magával ragadó, rendkívül képzett és hozzáértő embert ismerhettünk meg.

Az emberek közötti tartós kapcsolatok közül a gyermekkoriak a legmeghatározóbbak, különösen azok, amelyek kitüntetett érzelmi fontossággal állnak fenn hosszú időn át. Ilyen kapcsolat a szülővel, pedagógussal fennálló kapcsolat, ami aszimmetrikus és egyben kiegészítő jellegű is, hiszen a fölérendelt fél feladata, hogy az alárendelt felet támogassa, vezesse, irányítsa. Hiba, ha a fölérendelt fél nem él a ráruházott irányító feladattal, vagy visszaél vele: tehát nem a segítő, hanem az elnyomó jelleg uralkodik benne.
A gyermekek alapszükséglete, hogy biztonságos, szeretetteljes környezetben nőjenek fel; hogy kompetensnek érezzék magukat életkoruknak megfelelő feladatok megoldásában; mindezt önállóan tegyék. A nevelés gyakorlatának alapvető kategóriája pszichológiai irányzatoktól függetlenül a bizalom és az empátia. A bizalom, a feltétel nélküli elfogadás olyan pozitív érzelmi odafordulás a másik ember felé, amely nem a tulajdonságoknak, a viselkedésnek szól, hanem a személynek, aki önmagában érték és tiszteletre méltó. Az empátia az emberi kapcsolatokban megnyilvánuló beleérző megértés, amely a másik ember élményeit, érzéseit, valamint azok személyes jelentését pontosan és érzékenyen ragadja meg.

A képzésen nagy hangsúlyt fordítottunk arra, amikor szülőként, házastársként problémánk van, akkor a másik érzéseivel érdemes először kapcsolatba lépni. "Én-üzenetben" elmondani a saját érzéseinket úgy, hogy ne bántsuk meg a másikat. Amikor nem tudunk reálisan gondolkodni, mert olyan dühösek vagyunk, akkor segít, ha időt kérünk.
Gyakran nehéz úgy fogalmaznunk, hogy elkerüljük a "címkéket", melyek értékítéletek, minősítések. A minősítések nem a helyzetet, hanem a kommunikációs partnert érintik, ezért többnyire bántóak.
"Olyan rendetlen vagy, már megint nem pakoltál el!" - címke
"Amikor itt hagyod a holmidat, bosszankodom, mert nekem kell elpakolnom." - viselkedés

Amikor számunkra elfogadhatatlan a gyermek viselkedése, akkor fontos elmondanunk, hogy milyen nehézséget okoz ez nekünk: időnkbe, pénzünkbe, terveink felborulásába kerülhet, fájdalmas, zavaró, fárasztó, kényelmetlen.
Ne megoldásokban, hanem szükségletekben gondolkozzunk: mondjuk el az érzéseinket őszintén, ha valamit nem tudunk elfogadni, mondjuk el a következményeit is. Az őszinteség nem támadás.
Ez a fajta önfeltárás a másik félben is kapukat nyit meg, létrejön egy atmoszféra, amiben mindkét fél érzi, hogy fontos, szeretik és elfogadják, azt az állapotát, hogy nem tud mindig maximálisan a másik jólétében osztozni. Azaz külön-külön és együtt is nő az önbecsülésük.

Ha a másik félé a probléma, akkor abban kell segítenünk, hogy maga oldja meg: "Nem halat, hálót!"
Mielőtt tanácsot adnánk, fontos megkérdezni, hogy kíváncsi-e a véleményünkre. A probléma olyan, mint egy hagyma. Az értő figyelmünkkel le tudunk hántani egy-egy héjat, így el tudunk jutni a probléma valódi forrásához. Probléma lehet a magára hagyottság, megalázottság, félelem, tehetetlenség, fájdalom, gátoltság, elfelejtettség, kirekesztettség. Fontos megfejteni, hogy ezeket mi okozza, mert ezek elfojtása vezet a dühhöz.
Én-feltáró üzenetekkel tudjuk ezeket kommunikálni. A tréningen hosszasan gyakoroltuk, hogy hogyan figyeljünk úgy a másikra, hogy ne tegyük bele a saját közlendőnket, csupán csak hallgassuk meg.

Néhány példa, hogy hogyan reagálunk hagyományosan az ellenállásra, és hogyan használjuk az értő figyelmet helyette:
Túl leszel rajta! - Jobb lenne már túl lenni rajta, ugye?
Mi az, hogy nem vagy álmos? - Látom, nincs még kedved aludni, de...
Ne rángasd a vállad! - Úgy tűnik, nem akarsz ezzel foglalkozni
Első hallásra nem is gondolnánk, hogy a gyermekünkkel kialakított szemkapcsolat fontos lehet. A szemkapcsolat nemcsak a kapcsolatteremtéshez nélkülözhetetlen, hanem a gyermek érzelmi szükségleteinek kielégítéséhez is.

Fontos a gyengeségeink kimutatása és a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. 

A pozitív átértékelés kommunikációs eszköze Buda Béla szerint:
Minden jelenség, viselkedésmód komplex, és vannak olyan elemek benne, amelyek joggal kiemelhetők, mint pozitív, értékes elemek. A pozitív átértékelés jegyében lehet például utalni a konfliktusban résztvevő gyermek bátorságára, kiállására, kreativitására. Ez a közlés ugyanakkor a gyermek számára elfogadhatóvá teszi a kritikát, az adott viselkedésmód megszüntetésére vonatkozó utasításokat.

Ha tehát az értő figyelmet használom, ha a gyermeké a probléma, valamint én-üzenetekkel kommunikálok, ha az enyém a probléma, végül közösen keresünk megoldást, ha a miénk a probléma, akkor változtathatunk azokon a közléssorompókon, amiket eddig használva csak rontottuk az emberi kapcsolatainkat.

Ilyen közléssorompók:
utasítás, irányítás, parancsolás, azt jelzi a gyermeknek, hogy az ő érzései, igényei nem fontosak (Azonnal bejössz a házba); figyelmeztetés, fenyegetés, félénkké, megalázkodóvá teszi a gyermeket (Megbánod, ha így viselkedsz); prédikálás, moralizálás, (Ezt igazán illene magadtól is tudnod); tanácsadás, megoldási javaslatok, a gyermek úgy érzi, hogy a szülei nem bíznak abban, hogy maga is találna megoldást (Mi tudjuk, mi a jó neked); kioktatás, logikai meggyőzés, könnyen vált ki olyan érzést, hogy ő kevesebbet ér (Te mindig azt hiszed, mindent tudsz); ítélkezés, kritizálás, hibáztatás, alacsonyabb rendűnek, méltatlannak, rossznak állítja be a gyermeket (Rossz vagy, neveletlen); dicséret, egyetértés, ha nem cseng egybe a gyermek saját énképével, akkor dühös lesz (nem vagyok szép, utálom ezt a hajat); csúfolás, megszégyenítés, nevetségessé tétel, azt az érzést váltja ki a gyermekből, hogy ő rossz és nem szeretik; értelmezés, elemzés, diagnosztizálás, azt jelzi a gyereknek, hogy a szülő túljárt az eszén; megnyugtatás, együttérzés, vigasztalás, támasznyújtás, ha egy felzaklatott gyermeket valaki megnyugtat, az esetleges értetlenségét árulja el ezzel (hogy mondhatod, hogy jól van, mikor ez egyáltalán nincs jól); kérdezgetés, faggatózás, a gyermek azt érzi, hogy szülei kételkednek benne (Megmostad a kezed, ahogy mondtam neked?); visszahúzódás, témaváltás, viccelődés, kitérés, a gyermekben azt az érzést kelti, hogy a szüleit nem érdekli, mi van vele.

És akkor itt következzék dr. Thomas Gordon: Hitvallásom az emberi kapcsolatokról szóló írása:

„Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani. Mégis, mindketten különálló emberként élünk, ki-ki a maga egyéni igényeivel, szemléletével, és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeit. Igyekezni fogok őszintén elfogadni magatartásodat, amellyel igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor gondod van igényeid kielégítésével.
Amikor megosztod velem a problémáidat, törekedni fogok, hogy igazán elfogadóan és megértően hallgassalak – úgy, hogy inkább megkönnyítsem számodra, hogy rátalálj a saját megoldásodra, semhogy a magaméira szoktassalak. Ha az én viselkedésemmel van gondod, mert az keresztezi igényeidet, bátorítalak majd, hogy érzéseidet őszintén elmondd. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok.
Ha pedig a Te viselkedésed ütközik az én igényeimmel, és emiatt úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt is meg fogom osztani veled: olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyire csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni viselkedéseden.
Olyankor, ha egyikünk sem tud a másik kedvéért változtatni magatartásán, és úgy látjuk, hogy kapcsolatunkban itt az igények konfliktusa lépett fel, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él hatalmával a maga győzelme érdekében, a másikunk veresége árán. Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat is. Ezért hát igyekezzünk elkerülhetetlen konfliktusainkra mindig olyan megoldást találni, mely mindkettőnk szemében elfogadható.
Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, és az enyémek ugyanígy – senki sem veszít, mindketten nyerünk. Így pedig, igényeid kielégítése révén, tovább fejlődhetsz, növekedhetsz, mint önálló ember. Nem kevésbé én is. Kapcsolatunk így mindig egészséges lehet, hiszen kölcsönösen örömteli. Mindketten azzá válhatunk, amire belsőnkből képesek vagyunk, és továbbra is a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulhatunk egymáshoz, barátságban és békében.”

Most márciusban ismét indul egy tanfolyam Almádiban, mindenkinek jó szívvel és szeretettel ajánlom. Érdeklődni a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központban lehet vagy személyesen vagy az alábbi telefonszámon 06/88/542-553.