Komatál és Babazászló

Babazászló

2012. júliusában elindult útjára az almádi Babazászló. A kezdeményezés Kováts Anna ötlete. A zászló nemes Éva csodálatos munkája.
A zászló mindig az újszülött kisbaba szülőházára van kitűzve. A védőnők viszik el az első látogatáskor és kb. egy hónapig van egy családnál.
Célja, hogy a járókelők lássák és örvendjenek, hogy abban a házban kisbaba született, a szomszédok pedig vegyék a a bátorságot, hogy be lehet kopogni egy tál levessel:)

 Cikk az Almádi Újság 2013 júniusi számában

"A babazászló annyira magától értetődő dolog lenne a gyászlobogó mellett, hihetetlen, eddig miért nem jutott senkinek eszébe. Az alapgondolat egyszerű: ne csak akkor lobogózzuk fel a házat, ha meghalt valaki, hanem akkor is, amikor születik.
Ahogy egy gyászzászló pár pillanatra rossz kedvűvé tud tenni, amint elmegyünk mellette (még akkor is, ha ismeretlen házon van), a babazászló egész biztos felvillanyoz, mosolyt csal az arcunkra.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2011 tavaszán pályázatot írt ki azért, hogy azt is jelezzük zászlóval, ha valahol kisbaba születik, hiszen ez a közösségnek is érték, öröm.
Balatonalmádiban a Baba-mama klub tagjai karolták fel az országos kezdeményezést. Az anyagköltséget civil támogatásból fedezték, egy lelkes, ügyes kezű anyuka a 4 zászlót megvarrta, melyekből 2-2 a védőnőknél vehető igénybe.
A zászló célja azonban nem csupán az örömhírről szól. Régen hagyomány volt, hogy a gyermekágyas asszonyt a környéken lakók néhány hétig komatállal segítették. A zászló másik célja ezt a szokást is újjáéleszteni.
Kedves Almádi Lakosok!
Ahol ezt a lobogót látják, ott szívesen vesznek egy tál levest, egy tálca sütit. Vagyis egy tálcányi odafigyelést, egy tálnyi törődést, egy komatálnyi szeretetet!
Az almádi Baba-mama klub tagjai reménykednek abban, hogy a babazászló idővel valódi - és ami fontos: szerethető, rajongható, fényképezhető, utánozható - hungarikummá válhat.
Kováts Anna"


Először Tardi Hajni kisfia, Simkó Tardi Kornél születéséről adott hírt.
Itt láthatjátok a Hajni által készített képeket:



Ezt követően volt a zászló nálunk, Brokés Sámunak örvendtünk, majd Kádár-Paksy Ágiéknál, Kádár Bercinek örvendtünk, ezután Benedek Karoláéknál, ahol Benedek Zsolnának örvendtünk, végül Czuczor Ritáéknál, ahol Czuczor Julcsit köszöntöttük.

Bátran készítsetek képeket a zászlóról és a babáról, majd küldjétek el nekem.

Van miért büszkélkednünk. Ezzel is tisztelgünk Kopp Máriának, aki a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom megálmodója volt.





Komatál:

2011. júniusában indítottuk el a Komatál mozgalmat Almádiban.
A célja, hogy a frissen szült édesanyáknak egy kis segítséget nyújtsunk az által, hogy két hétig visszük az ebédet a családnak. Az édesanya így pihenhet a gyermekágy alatt, ismerkedhet kisbabájával, legalább a főzés alól megszabadul egy rövid időre.
Komatálat vittünk:
Kováts Annáékhoz, Császár Melindáékhoz, Tardi Hajniékhoz, Szántai Dóráékhoz, Brokés-Hadházy Líviáékhoz, Benedek Karoláékhoz, Kádár-Paksy Ágiékhoz.

A Komatál megszervezésének most már ez a blog is helyet ad. Hogy egyszerűbb legyen a logisztika, itt fogjuk szervezni a következőket. Aki szeretne csatlakozni, itt tudja beírni magát a bejegyzéseknél, hogy melyik napra, mit vinne, így nem terheljük a levelezőlistád, de mégis mindenki láthatja, aki részt kíván benne venni.




4 megjegyzés:

  1. Örömmel tudatjuk, hogy február 11-én Boros Kornélnak és Ildinek megszületett harmadik gyermeke, Sámuel. Jól vannak, Samu nagyon jó gyerek:) Február 25. hétfőtől komatállal segítjük a családot.
    Ildiék címe: Balatonalmádi, Martinovics utca 50/A. Ildi telefonszáma: 06-20-886-1746.
    Kérünk mindenkit,hogy Ildi kérésére 11.00 - 11.30 között vigyük az ebédet.

    Február 25. hétfő - Ruszbach Judit: sült csirke párolt rizzsel, uborka saláta, szilvás gombóc

    Február 26. kedd - Hidvégi Krisztina: paradicsomleves, fasírt krumplipüré
    Február 27. szerda - Császár Melinda: húsgombócleves, aranygaluska

    Február 28. csütörtök

    Február 29. péntek - Benedek Karola, édesköményleves, csőben sült tészta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feb. 28, csüt. - Tardi Hajnalka: brokkolikrémleves, mediterrán rakott burgonya

      Törlés
  2. Március 2. szombat - Kádár-Paksy Ágnes: Tejszínes meggyleves + pirított krumpli + csirkehusi. Meg valami nasi.
    Ági

    VálaszTörlés
  3. Március 4. hétfő - Idrisz-Majbó Adrienn: fokhagymakrémleves, paradicsomos gombóc főtt krumplival

    VálaszTörlés