Ideje: Április 25. péntek 17.00
Helye: Balatonalmádi, Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár Olvasóterme
Címe: Dr. Földes Petra főiskolai docens, mentálhigiénikus: "Elég jó" szülőnek lenni - kötődés.
Ha egy gyerek-szülő kötődés rendben van, azzal erősödik a biztonságérzet, viszont csökken az együtt töltött idő, a kevesebb aktív jelenlét is megfelelő védőhálót jelent.
Winnicott „elég-jó anya” elmélete abban segít, hogy megértsük a biztonságos kötődéshez szükséges szülői magatartás jellemzőit, és azt, hogy a biztonságos kötődés és a biztonságos leválás elválaszthatatlan fogalmak. Érdemes a különböző kötődési mintákat a gyermek életkorának tükrében végiggondolni, a családi rendszer fogalmai közül a határok kérdésére is kitekintve.
Egy kis ízelítő az előző előadáson elhangzottakból:
Az interaktív előadáson érdekes módon a
legerőteljesebben a nagyszülők szerepe érdekelte a résztvevőket. Többen
fejezték ki szeretetük mellett az elégedetlenségüket és az ebből fakadó tehetetlenségüket,
és arra kerestünk közösen megoldást, hogy jobban értsük a nagyszülők
viselkedését, és ezáltal könnyebben kezeljük a konfliktusokat. A tévézés és az
édesség kérdése szinte megkerülhetetlen problémaforrás a szülő-nagyszülő
viszonyban, ahogy ennek legkülönfélébb variánsaival ebben a beszélgetésben is
találkozhattunk.
Hogyan érdemes minderről gondolkodni, hogy konstruktív
válaszokra találjunk?
A nagyszülőknek szükséglete, hogy jól érezze
magát a gyermek náluk, ám nem mindig van erőforrásuk, eszközük arra, hogy
lekössék az energiáit. Ezért sokan vetik be a tévénézést megoldásképpen. Ezen
nem érdemes bosszankodni; nem a mi kijátszásunkról, a hátunk mögötti
összeesküvésről van szó, hanem arról, hogy a nagyszülők szeretnék, ha szép
nyugodtan, békésen lenne velük a gyerek. A tiltás helyett – vagyis ahelyett,
hogy a nagyszülőnek tiltanánk a tévézés megengedését – kínáljunk, keressünk
együtt alternatívákat a nyugodt, békés együttlétre. Tehetünk konstruktív
javaslatokat: közösen kiválaszthatjuk a műsorokat, elvihetjük a gyerek kedvenc
mesekönyvét, megállapodhatunk közösen a szabályokban.
Az édesség kérdésénél nem szabad megfeledkezni
arról, hogy a nagyszülők gyakran így fejezik ki a szeretetüket. Amennyiben
tiltjuk, akkor – nem tudatosan – úgy élhetik meg, hogy magát a szeretetet
tiltjuk ezzel. Ez komoly frusztráció forrása a szeretet-kifejezésében
akadályozott nagyszülőnek, és úgy kelt rossz hangulatot, hogy nem tudjuk pontosan
azonosítani a rossz érzés okát. Ha elgondoljuk, hogy felnőttként milyen örömet
tud okozni egy megfelelő pillanatban, magunktól vagy mástól kapott édes falat,
megértjük, hogy mit jelent az édesség élménye; ezt pedig miért tiltanánk? Hogy
mennyi édességet adjunk, annak mentálisan ott a határa, amíg valóban, mint
élménynek tud a gyerek örülni neki – és ez belül fog maradni az egészségesség
határán is.
Ha ráérzünk arra, hogy mi a másik szükséglete,
akkor sokkal könnyebb az elfogadás. Ez a nézőpontváltás szükséges ahhoz, hogy értsük,
mit miért tesz a másik. Ez a nagyszülők esetében is így van. A nagyszülővé
válásban van egy veszteségélmény is, amire nem szoktunk gondolni, és amit
érteni kell, amikor a nagyszülők szerepén, magatartásán gondolkodunk. Ilyenkor
ugyanis nemcsak egy unokát „nyernek” a nagyszülők, hanem ezzel egyidejűleg
elveszítik a gyermeki sorban számon tartott gyermeküket, azzal, hogy gyermekének
megszületésével a szülővé váló fiatal visszavonhatatlanul felnőtté válik. A
gyermekével kapcsolatos döntésekben övé a megfellebbezhetetlen felelősség, ő a
kompetens nevelő. Ez egy olyan szerepvesztés a nagyszülő életében, amit az
unoka születése feletti örömben nem szoktunk észrevenni, ezt a veszteséget nem
szoktuk feldolgozni. Részben ebből a szerepvesztésből, és az ebből következő
szerepkeresésből fakad a kisgyermek körül a szülők és a nagyszülők
kompetenciaharca. Hogyha ezt értjük, toleránsabban tudunk mi magunk is részt
venni abban a folyamatban, amiben, ha értőn végigéljük, minden érintett felnőtt
– szülő és nagyszülő – megtalálja a családi rendszer és önmaga számára
kényelmes szerepet.
Ehhez fontos szem előtt tartanunk, hogy a
szerepek mögött – illetve a szerepekben – mindig egy EMBER van. Sokszor a
társadalmilag minősített szerepek (a fejünkben lévő szerepelvárások) miatt
konfrontálódunk egymással. Ilyenkor nem a személyek, hanem a szerepek csapnak
össze, így esélyünk sincs érteni a másikat; csupán kölcsönös
elégedetlenségünket éljük meg afölött, hogy a másik nem felel meg a
szerepelvárásainknak. Ha minden családtag számára a személyhez formáljuk a
szerepet, nem pedig a szerephez a személyt, akkor közösen meg fogjuk találni a
megoldást a fentebb említett konkrét problémákra, akár a tévézésről, akár az
édességről vagy a család más bevett nevelési konfliktusáról van szó.
A szerepekkel kapcsolatos konfliktusok sorában
felvetődött még a női szerepen belüli – anya, szerető, dolgozó nő – konfliktus,
amelyek közül az anya-szerető szerepkonfliktus megjelenését a „kettőből három”
családi életciklusához köthetjük, de a kisgyermeket, illetve több kisgyermeket
nevelő családban éleződik ki igazán, ahol az idő múlásával megjelenik a
„dolgozó nő” szerep is. Ugyanakkor a gyermek iskolába lépése nagy izgalmat és
szorongástól sem mentes várakozást okoz, hiszen ez nemcsak a gyereknek nagy
lépés és hatalmas szerepváltás, de a szülőknek is a társadalmi megméretés
helyzete azáltal, hogy a gyerek értékelési szituációba (és ezen keresztül a
szülő is nagyon erős megfelelési helyzetbe) kerül. Általában, a családi és
társadalmi szerepek kölcsönhatása izgalmas téma a szerepekről való
gondolkodásban, ami további kifejtést érdemelne.
Most azonban, a csoport érdeklődésének
megfelelően, a nagyszülői szerep megértésére szántuk az idő nagy részét. A téma
vonzását talán az adta, amit közösen is sikerült megfogalmaznunk: szülővé
kellett válnunk ahhoz, hogy a korábbi élettörténetünkből, abból, ahogy a
szüleink minket neveltek, sok mindent megértsünk. Leginkább ennek a megértésnek
a terepévé vált ez a beszélgetés.
Amennyiben szükségetek van gyermekfelügyeletre, akkor jelezzétek erre a levélre válaszul. A gyermekfelügyelet díja 500 Ft/óra/gyermek.
Várunk mindenkit szeretettel:
a szervezők