Előző alkalmunkon a baba természetes igényei és a hordozás kapcsolatáról Szabó Tányával beszélgettünk, aki 3 gyermek édesanyja, a Beli Buba Babahordozó Iskola tanfolyamvezetője.Nagy örömömre szolgált, hogy sokan eljöttetek. Külön köszönjük a veszprémi és litéri anyukák és gyermekeik részvételét. Ez úton köszöntöm az újakat a levelezőlistán.
A beszélgetés középpontjában Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában című könyve állt. A szerző éveket töltött a Venezuela dzsungeleiben ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánok között. Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel láthatóan boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi: nincs agresszió, nincs válás, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyermekek, magányos, boldogtalan emberek. A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg.
A kontinuum (folytonosság) elve -ami könyvének alcíme is- az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban.
Mi történik azonban, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? "A civilizált ember elfelejtett vagy nem mer az érzéseire, ösztöneire hallgatni. Kétségbe vonja, hogy vannak ösztönei, és hogy érzései megbízhatóbbak, mint az intellektusa, pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak. Az egyik legerősebb ösztönünk a csecsemő gondozására irányul. Mi mégis különböző gyermeknevelési tanácsadókra hallgatunk. Születésük után elválasztjuk a kicsiket az anyáktól, egy külön szobában kiságyba fektetjük, babakocsiban tologatjuk, az óra szerint szoptatjuk őket, és csak akkor érünk hozzájuk, ha tisztába tesszük vagy etetjük, mert attól félünk, hogy a túl sok szeretet elkényezteti a gyermekeket. Egy macska- vagy egy majomanya esetében megütköznénk, ha az állatok újszülött kicsinyeikkel ugyanezt tennék. Az emberi faj esetében viszont mindez természetes és ennek az ellenkezőjét tekintjük természetellenesnek."
A szerző ma is a kontinuum-elven alapuló pszichológiát tanít, nézeteit komoly elismerés övezi. A kontinuum elv segítségével megérthetjük természetes jól-létünk elvesztésének miértjeit, és a könyvből gyakorlati tanácsokat is kapunk visszanyerésére gyermekeink és saját magunk számára.
Tánya azt is hangsúlyozta, hogy nem kell a természeti népekig visszamenni, elég csak nagyanyáinkra visszagondolni, akik magukkal vitték gyermekeiket a mezőre, a fonóba, ahol ők is részt vettek az élet folyásában. Ma sokkal elidegenedettebbek az édesanyák. Mivel a generációk már nem élnek együtt, így az anya magára van hagyva gyermekével, otthon egyedül kell megbirkóznia a gyermeknevelés nehézségeivel úgy, hogy soha nem látott mintát erre. Persze, hogy tele vagyunk kétségekkel, kérdésekkel, persze, hogy megkérdőjelezzük ösztöneinket, hisz a médiából stb. vett elvárásokhoz való igazodás nem könnyíti meg a helyzetünket.
Arra jutottunk, mivel minta nem adatott meg nekünk, így könyvekből vett információk alapján igyekszünk tájékozódni és visszatalálni az ösztöneinkhez.
Néhány könyvet össze is gyűjtöttünk, amik segítségünkre lehetnek:Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában :)
Frédérick Leboyer: Gyöngéd születés
Adele Faber-Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
A beszélgetés középpontjában Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában című könyve állt. A szerző éveket töltött a Venezuela dzsungeleiben ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánok között. Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel láthatóan boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi: nincs agresszió, nincs válás, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyermekek, magányos, boldogtalan emberek. A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg.
A kontinuum (folytonosság) elve -ami könyvének alcíme is- az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban.
Mi történik azonban, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? "A civilizált ember elfelejtett vagy nem mer az érzéseire, ösztöneire hallgatni. Kétségbe vonja, hogy vannak ösztönei, és hogy érzései megbízhatóbbak, mint az intellektusa, pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak. Az egyik legerősebb ösztönünk a csecsemő gondozására irányul. Mi mégis különböző gyermeknevelési tanácsadókra hallgatunk. Születésük után elválasztjuk a kicsiket az anyáktól, egy külön szobában kiságyba fektetjük, babakocsiban tologatjuk, az óra szerint szoptatjuk őket, és csak akkor érünk hozzájuk, ha tisztába tesszük vagy etetjük, mert attól félünk, hogy a túl sok szeretet elkényezteti a gyermekeket. Egy macska- vagy egy majomanya esetében megütköznénk, ha az állatok újszülött kicsinyeikkel ugyanezt tennék. Az emberi faj esetében viszont mindez természetes és ennek az ellenkezőjét tekintjük természetellenesnek."
A szerző ma is a kontinuum-elven alapuló pszichológiát tanít, nézeteit komoly elismerés övezi. A kontinuum elv segítségével megérthetjük természetes jól-létünk elvesztésének miértjeit, és a könyvből gyakorlati tanácsokat is kapunk visszanyerésére gyermekeink és saját magunk számára.
Tánya azt is hangsúlyozta, hogy nem kell a természeti népekig visszamenni, elég csak nagyanyáinkra visszagondolni, akik magukkal vitték gyermekeiket a mezőre, a fonóba, ahol ők is részt vettek az élet folyásában. Ma sokkal elidegenedettebbek az édesanyák. Mivel a generációk már nem élnek együtt, így az anya magára van hagyva gyermekével, otthon egyedül kell megbirkóznia a gyermeknevelés nehézségeivel úgy, hogy soha nem látott mintát erre. Persze, hogy tele vagyunk kétségekkel, kérdésekkel, persze, hogy megkérdőjelezzük ösztöneinket, hisz a médiából stb. vett elvárásokhoz való igazodás nem könnyíti meg a helyzetünket.
Arra jutottunk, mivel minta nem adatott meg nekünk, így könyvekből vett információk alapján igyekszünk tájékozódni és visszatalálni az ösztöneinkhez.
Néhány könyvet össze is gyűjtöttünk, amik segítségünkre lehetnek:Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában :)
Frédérick Leboyer: Gyöngéd születés
Adele Faber-Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése